Itthon vagyok

Itthon vagyok.

Testem munkában megfáradt földműves sajgó izma,
lelkem csüggedt vándor szállást kutató tekintete,
S hála az égre,
e test és e lélek
megtelepszik végre az otthon tüzénél.

A lángok hol komorak,
múlt és jövő küzdelmeit idézik eszembe,
hol varázsos tánccal gyermekim arcát öltik
s pattogó, szikrázó játékkal melegséget lopnak a szívembe.

Magam vagyok.
Gondolatim elcsöndesedve befelé fordulnak,
de a homályban ott érzem őseim sorát,
kik léptem vigyázzák.
Volt kihez vérség fűzött,
volt kihez a szív szava,
lelkem állandó vendégei ők az otthonomban.
Biztató mosolyuk a tűz fényével melenget,
kezük érintése erővel tölti el fáradt testemet.
S bár árnyékok csupán, a lángok fényének peremén túl,
valósak ők mint a szent Föld, a Nap, az Ég vagy az Út.

Lassú, csöndes léptek, izgatott lázas topogás,
s egyik pillanatról a másikra
másfajta élettel is megtelik a ház.
A tűz fénye barátok arcára villan,
mosolyuk szívembe is napfényt és derűt hoz,
A holnap és tegnap a ma estében
ünnepli ezt a szép napot.
Lábainknál gyerkőcök játszanak
a múlt álmába révedt szemek is felpillantanak,
s a maguk módján köszöntik,
e csöndes estében a Hajnalt.

Balról asszonyi test melegét érzem,
S a szeretet fénye lassú ringással ölel
A tüzünk átfest minden arcot és sarkot,
S bennem saját napom hevét szítja fel.

Ragyogva nézem mindezt,
mit az élet elém hozott,
S hálás örömmel gondolom,
Istenem, végre itthon vagyok.