Mint a kő, a nap melegét: Guadeloupe I.

   Fantasztikus az élet. Volt bennem némi kavar és úgy éreztem jól esne egy kis távolság, mindentől és mindenkitől. Térre volt szükségem magam körül, s ilyen a gondolatok teremtő ereje.... két - három napra rá, szinte a föld másik oldalán találtam magam. S a csodálatos az volt, hogy ezen a gyönyörű helyen nem csak gondolkodni tudtam és szembenézni mindazzal ami kavarog bennem, hanem csodás új élmények színesítették az életemet.

Érkezés:

   Guadeloupe. Egy kicsiny pillangó formájú sziget a Mexikó öböl dél keleti csücskében a Karib tengeren. Euróbából leginkább Párizson keresztül vezet az út e trópusi paradicsomba. Egy rövid és viszonylag gyors átszállás után majd 9 órányi repülőút vár a lelkes turistára - vagy a szerencsés munkásemberre mint jómagam. Az út meglepően gyorsan eltelt - vagy csak rutinom van már a hosszabb utakban, nem tudom - némi evéssel, olvasgatással és meditálással - aludni nem sikerült.
    Leszállás után az első dolog amit érzékelsz, az a meleg. Mindaddig amíg ki nem mész a reptér épületéből csak szolid ízelítő az egész, de amikor kilépsz mintha egy fólia sátorba járnál, vagy egy nedvesebb szaunában. Az otthoni téli táj után, harsogóak a színek, a pálmák, a bokrok. Az embereken szoknya, rövidnadrág, ing, póló... megérkeztél a nyárba.
    Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretek visszatérni egy jó helyre ahol már jártam. Az autókölcsönzőben barátságos arc köszönt ránk és viszonylag gyorsan hozzájutunk a járgányainkhoz. A szálloda megtalálása sem okoz különösebb gondot, tekintve, hogy tavaly már eltöltöttünk itt egy kis időt egy másik munka kapcsán. A parkolóba befordulva megcsapja az orromat a mangrove mocsár szaga. Tudom, együtt élünk a természettel és a földanya csodás teremtő ereje meg minden, de ez akkor sem lesz illat... Na jó, tegyük elé az egzotikus jelzőt és akkor ironikus mosollyal elfogadom.
    Amikor kikászálódunk a kocsiból, hihetetlen hangzavar fogad. A tücskök olyan eszeveszett koncertet adnak, hogy egy jobb hallású ember igen csak foghatja a fejét. S e trópusi zenekarhoz, néhány éjszakai madár is csatlakozik szólózni. Ahogy belépünk a szállodába a mennyezeti ventilátorok lassú mozgással kavarják a levegőt. A fiatal pultos szinte azonnal megismer. Ez valahogy jó érzés. Otthonos. Gyorsan megkapjuk a szobakulcsot, közben elviccelődünk, mert mi kb öt napra érkeztünk, de szobákat két hétre foglalták. Vicces, hogy a recepciósnak mindig több infója van, mint nekünk. De sebaj, ahogy a srácok mondják, jó helyről, sehová.

Ilyen látvány mellett reggelizhetsz és ha az óceán nem lenne megfeleő neked, ott a medence. De az élővilággal azért óvatosan. Ne tévesszenek meg a képek, a madár a veszélyesebb.

Első reggel:

   Nos az időeltolódás legjobb ellenszere, az alvás. Mivel az út hosszú volt, ezzel nem is volt semmi gondom. A reggeli, egy nyitott teraszos, tipikusan tengerpari bár - étterem - teraszán volt tálalva. Csodálatos a kilátás az öbölre, - ahogy az első képen látható - bár aznap éppen esett. Itt az eső apró szemű és meleg. Igazából nem is zavaró, de azért panaszkodunk rá, elvégre magyarok vagyunk. Most nappal látható igazán mennyi színes virág nyílik mindenütt. A pálmákról néhány nagyobb levelet letört éjjel a szél.
   A reggelink kicsit a mesésre sikerült. Olyan hófehérkésre. Ugyanis az egész helyet ellepik a madarak. Kisebbek nagyobbak vegyesen. Aznap még egy kolibrit is láttunk a parkolóban.
   Megtelepszenek a tornác fáján, a székek háttámláján, s figyelnek. Aki még nem járt itt nem tudja hogy miért. Én már rutinosan - egy pillanatra sem veszem le a szemem a kezemben tartott tálcáról. Így van. A kajádra ácsingóznak. Amint egy percre eltávolodsz a tálcádtól, odaröppenek, belecsipegetnek a tojásba, megkóstolják a croissant de még a hús ételeket is. Tulajdonképpen tekinthetjük előkóstolóknak is őket. Nincs nagy választék, de amiből ők nem esznek, azt neked sem érdemes erőltetned. Tavalyról emlékszem még egy macsekra is, aki elegánsan beült a húsos pultba és teljes lelki nyugalommal nekilátott az ott pihenő felvágottnak, sajtnak. A helyiek nyugodt arcát elnézve, akkor ez teljesen természetes volt. Bár most nem látom, de amúgy sem akartam húst enni...
     A sziget élővilágából a site-on is kaptunk ízelítőt. Az egész erőmű egy öböl partján fekszik, a közelben van néhány kisebb mocsár is. Egy egész leguán család napozik a kerítés mellett. Amennyire ijesztőnek tűnnek, annyira nyugodt állatok. Ha közeledsz hozzájuk, általában elmenekülnek. Azért a nagyobb példányokat az őket megillető tisztelettel kezeltük. Főleg távolságtartással.
   A legviccesebb számomra az a sárga tollú madár volt, amelyik az utolsó képen látszik. Egy bokor ágán egyensúlyozva próbált éppen levadászni valamit. Termetre akkor volt mint egy kisebb csirke és ahhoz képest egész ügyesen mozgott. Mégis a mutatványába olyan esetlenség és komikum vegyült, hogy akaratlanul is nevetnem kellett ahogy elnézegettem a produkcióját.

Feledhetetlen élmény

   Már az első nap kiszúrtuk a hidroplánokat amelyek a bár mögött parkoltak. De esős idő volt és nem nagyon láttunk körülötte senkit. Egy kollégám mesélte el aznap, hogy ő kipróbálta már a repülős szigetnézést amikor Reunionon volt és hát az felejthetetlen élmény. Szóval úgy döntöttem, hogy ha kitisztul az idő, akkor nekem is próbát kell tennem ezzel. Még soha nem repültem ilyen kis géppel.
   Két napot kellett várni, mire az esőfelhők elvonultak - nos ez épp elég idő tud lenni, hogy az embernek inába szálljon a bátorsága. ( S engem is csak az tartott vissza, hogy már fennhangon kijelentettem hogy ezt nekem ki kell próbálnom. Mese nincs, ha most visszakozom ezt még évekig visszahallom majd, szóval ha a fene fenét étkezik is menni kell....)
   Már a reggelinél a repülősök bódéján tartottam a szemem. Megérkezett egy terepjáró és kiszállt belőle egy fiatal srác. Rövid készülődés után, nekiállt szerelni az egyik gépet. Hmm... végül is... legalább javítják. Na ne már, most tényleg szögeli a hidroplán talpát. Tényleg.... ez azért meleg. Oké... biztos tudja mit csinál... vagy nem.... A kollégák - a Család - még meg sem gondolhattam magam, már csipkelődnek - :-) - oké, egy életem... de milyen halálom?!
    Kölcsönkértem egy fényképezőgépet - ha mégsem olyan biztonságos a gép, legalább őszintén megsiratnak - és nekiindultam. A francia srác, egész jól beszélt angolul. Ez azért jó kezdet volt. Megkérdeztem vállalnának-e szigetnézést - lehet hogy még szezonon kívül vagyunk. Ha nemet mond, még presztízs veszteség nélkül visszamehetek.
- Természetesen - felelte mosolyogva. Tehát nincs visszaút. - Mikor szeretnék menni?
- Mondjuk most? Megoldható? - kérdeztem. Bizonytalanságot láttam feltűnni az arcán, elgondolkodva szemügyre vette a sárga hidroplánt amin éppen dolgozott. Majd belépett a kis bódéba és az ott üllő hölggyel kezdett beszélni. Hegyeztem a fülem, de nem sokra mentem vele, kijött majd azt mondta 10 perc. Fizettem. Elrendeltetett.
   A hölgy integetésére megkerültem a bódét és azt láttam hogy egy műanyag asztal körül két idős hölgy ül, és egy fiatalabb pár éppen intenzíven fotózza az ott parkoló piros hidroplánt.
- Kávét - kérdezte a hölgy.
- Köszönöm nem. - attól sem lennék éberebb. Majd azt láttam hogy a fiatal nő beszáll a kis gépbe és az nekilendül a víznek. Aha... szóval ezzel repülünk....ha egybe vissza hozza a hölgyet akkor no para.

A hölgy repülése természetesen zökkenőmentes volt és olyan puhán szálltak le a vízre, hogy öröm volt nézni. :-)

Amikor a kis gép visszaereszkedett, a hölgy kiszállt belőle és egy széles mosollyal pózolt a kamerának. Nem beszélek franciául, de azt láttam, hogy felhőtlenül érezte magát, úgyhogy onnan én sem aggódtam többet egy percet sem. Rövid tankolás, kiszivattyúzták a vizet a talpból - de miért megy egyáltalán bele?! -, irányba fordították a gépet és jelezték hogy mehetek.

Közben a fiatal srác is visszajött egy kávé erejéig és egy kicsit sikerült elcseverésznünk. Kiderült, hogy repülésoktatással is foglalkoznak, s muszáj is, mert a szezon a szigeteken csak januártól áprilisig tart.
Aztán bepattantam a kicsiny gép belsejébe és megtörtént a csoda. Kiült az arcomra egy ostoba vigyor, eltátottam a szám és mint egy kisgyerek élvezem az egészet. Egyszerűen fantasztikus volt.

A pilótám. Egy-két szótól eltekintve nem beszélt angolul és engem valamiért nagyon emlékeztetett, Jacques Cousteau-ra.

Felszállás közben.... kell mást mondanom.

Az első forduló után ez a látvány tárult a szemem elé.

A legcsodálatosabb talán az volt, hogy fentről olyan tisztán látszottak a vízben a homokpadok, a korallzátonyok. Némelyik több méter mélyen van, de fenről mintha csak egy pár centis vízréteg takarná.

Amikor megpillantottunk felűröl egy mangróve erdőt, némi angol szóval és mutogatással a pilóta megkérdezte szeretném-e látni. Naná, feleltem

S egy pillanat alatt pár méterre a víztől találtuk magunkat. :-) Fantasztikus volt.

Már visszafelé tartottunk és eléggé elteltem a látvánnyal, ekkor a gép belsejét vettem szemügyre. Nagyon kicsike volt. Bár nem vagyok nagy magas növésű eléggé vigyáznom kellett hova teszem a lábaimat, mert minduntalan a pedálokat érintettem a talpammal és a térdemmel a botkormányt lökdöstem. Elég egyszerű műszerfala volt és előbújt belőlem a műszaki ember. Próbáltam érdeklődni hogy is működik ez a repülés dolog. Mutogattam és kérdezgettem az öreget, hogy ha ezt a kormányt előre tolom akkor mi lesz? Elengedte és mutatta hogy próbáljam ki....

Gyerekek az valami fantasztikus volt. Megfogtam a botkormányt, finoman előre toltam és a gép orra lassan süllyedni kezdett. Ahogy visszahúztam emelkedett. Lassan hintáztatni kezdtem jobbra és balra... aztán elkapott a mohóság. Mutogattam a pedálokat.... az öreg vigyorogva bólintott. Nosza, bal pedál - balra fordul, jobb pedál jobbra. Megy ez mintha mindig ezt csináltam volna. Vigyorogtam mint a vadalma. Az öreg mosolyogva rám nézett és megkérdezte:
- Manőver?
- Pötit... - montam egy cseppet elbizonytalanodva. Erre visszavette a kormányt állított a gázkaron - mint egy fűnyíró szívatóján és leírtunk néhány lendületesebb kört. Kaland ide vagy oda, azt azért nem bántam hogy az öreg nem vitte dugóhúzóba a gépet, vagy dobta be az Immelman fordulatot.
A leszállástól a vízre tartottam egy kicsit, de olyan simán és puhán tette le a gépet, amit a nagy utasszállító gépektől még egyszer sem láttam. Összességében egy fantasztikus egy felejthetetlen élmény volt a számomra.