Gyakorolj!

Gyakorolj, mert semmi sem Csak az, aminek látszik!

    Tegnap kora este hazaékeztem. Sikerült kipihenni az időeltolódást és egy elég mozgalmas napom volt. A szokásos hazatérés utáni készülődés. De aztán szakítottam egy kis időt és elővettem az íjamat. Gyönyörű napos délelőttünk volt, hát kimentem lőni egy keveset. Előre bocsátom senki sem tanított lőni. Szeretek gyakorolni s igyekszem javítani a technikámat lövésről lövésre. Kikapcsolja az agyamat, mert ha másra figyelek és nem ott jár az eszem, akkor bizony sétálok annyit mint a golfozók az elszállt vesszőket keresgélve.
    Miről is szól az íjászat. ( Előre is bocs a hozzáértőktől, de a saját szavaimat használom...) Szóval, van az íj, a vessző, a cél és az íjász. Az íjjal a vesszőt az íjásznak el kell juttatnia a célba. De hogy is megy ez? A vesszőt ráilleszted az íjra, kihúzod az ideget, célzol, majd elengeded az ideget. S aztán már nem rajtad múlik.
    Arra jöttem rá, hogy nem könnyű jól lőni. Nem attól lesz valaki jó íjász hogy egyszer-egyszer képes eltalálni a céltábla közepét, hanem attól hogy ezt bármikor képes megtenni. Az íj hatótávolságán belül mindegy a távolság, az időjárás, a szög... ahhoz hogy így tudj lőni rengeteg gyakorlás kell. Bevallom, én nem is igazán szoktam célozni. Odáig még nem jutottam el. Az én tapasztalatom az, hogy a legfontosabb dolog a Test-Tartás. Nem véletlenül írtam így. Míg nem megfelelő a testtartásod, nagyon kicsi az esélyed hogy eltaláld a célt. Ha jó, akkor viszont nagyon nehéz elhibázni.
    S miről is szól a testtartás. A vessző, az alkarod, a könyököd, a vállad és cél tökéletesen egy vonalban van. (Egy adott távolságon felül számolnod kell a gravitációval és a cél fölé fogsz lőni, így adsz röppályát a vesszőnek. De ez már a célról szól. ) Ha a célt kivesszük ebből a képletből, marad a testtartás. Ez a dolog teljesen az íjásztól függ. Gyakorlatilag megtanítod a testedet arra, hogyan használja a fegyvert. S mi kell a tökéletes testtartáshoz. Egyenes hát, a tartókezed csuklóját kicsit be kell törni - hogy ne verjen bele az alkarodba az előre csapódó ideg, s a húzókezed tökéletes önfegyelme. Látnod kell a szemeddel - hogy a kezedben tartott dolgok, s a tartásod megfelelő-e - s érezned kell magad. Ez utóbbi olyan, mintha kívülről látnád a testedet. Érezned kell hogy a húzókezed milyen helyzetben van. Leszorítottad a könyököd vagy az égnek mutat? Az államhoz húztam a vesszőt, vagy a szememhez? Sok mindent nem látsz, csak érzel.
    S ezt ismétled újra és újra, lövésről-lövésre. Az első egy-két alkalommal még könnyű. De aztán elkezd fáradni a kezed, később a lábad is. S rájössz arra, hogy a tartáshoz erő kell. A tartáshoz türelem kell. Újra és újra korrigálnod kell. Először a nagyobb testtartásbeli hibák szűnnek meg, majd a kisebbeken kezdesz dolgozni. De persze néha, amikor az izom elfárad, ha alábbhagy a figyelem, újra és újra felveszed a kényelmesebb, de hibásabb tartást. S mi történik....? A vessző elszáll a francba és indulhatsz utána. Nem a szél vitte el, nem az íj rossz, nem is a vessző... az íjász. S ostorozod magad? Használ? Nem. Az egyetlen dolog ami használ, a rendszeres és tudatos gyakorlás. Az ismétlés, amelyben ott rejlik a teljes figyelmed. No erre jöttem én rá a mai nap.
    S még egy fontos dolog kell hozzá. A szeretet. Szeretned kell a gyakorlást. Szeretned kell amit csinálsz, még ha tökéletlen is. A tökéletességet lehet hogy sohasem fogod elérni, de ha szereted amit csinálsz, nem is fog számítani. Azért mert szereted amit csinálsz. Ez a szeretet ami nap-nap után kihajt gyakorolni. Emiatt fogsz mosolyogni amikor a vessző után indulsz a magas fűbe vagy a hóba. S a tartásod, lövésről lövésre fog javulni.  Ahogyan sok más egyéb is....
    Egyszer iaido-n azt találtam mondani az oktatómnak, hogy nekem ez nem megy. Túl görcsösek a mozdulataim. Erre ő elgondolkodott és azt mondta:
"Amilyen az ember, olyan a vágás..... s amilyen a vágás, olyan az ember. Gyakorolj!"

    Egy olyan közönséges dolog, mint lőni egy íjjal, magában hordozza mindazt, ahogyan élnünk és élnünk kellene. Tudatosan, odafigyelve vagy tudattalanul és a kellemetlenségekért olyan dolgokat szidalmazva, amelyeknek semmi közük hozzájuk. S ez csak egy egyszerű hétköznapi tevékenység. Vajon nem így működik ez az életben mindenütt, mindennel?