Barátok

 Barátok

Lelkem ragyogását, gyakorta tiporja elmém bakancsa.

Jókedvem illan és szemem, múltba, jövőbe réved gyakorta.

Szívem burokba zárul, mint a mimóza minden rezzenésre.

S a félelem készteti testem, görcsös, gyötrő semmittevésre.

Ilyenkor felébred bennem,az elmúlt életek harcosa.

S tétova bizonytalanságba, parancsok röpködnek harsogva.

Ő nem ismer kétkedést, erényt vagy kegyelmet.

Mozgatja az embert, mint egy bevált, régi fegyvert.

S bár test és elme, ekképp egyként mozdul,

de az alkotás a teremtés során mégis torzul.

Benne van erő, kitartás, s kemény elhatározás,

de a szív nélküli mű, hideg lesz akár egy üres ház.

A szív dalát sajnos nem ismeri e régi, megfáradt veterán,

lágy hangját elnyomják a ködben zengő harci harsonák.

E csöndes ének, a némaság meseszép dallama,

Melyet megszázszoroz barátaim szilaj kacaja.

S felrezeg bennem a mélybe süllyedt lélek,

Gondtalanul röpül szembe mindenféle széllel.

Átsiklik falakon, nincs előtte távolság, határ

Őrökké éljen boldogan,minden csodálatos barát

Tökéletes reggel

    A mostanában megszokottnál korábban ébredtem, de a napot nem sikerült megelőznöm. Arany fénnyel áramlott be az ablakon és zöld csillogásba vonta a kis bonsai smaragd leveleit. A mai is különleges nap lesz - mosolyogtam.
    Kimásztam a meleg takaró alól és felöltöztem. Csöndesen nyitottam ki a szoba ajtót, feltételezve hogy talán van még aki aludni szeretne. A kávé kiöntő üresen árválkodott a kávéfőző mellett. Úgy gondoltam ezt nem hagyhatom annyiban.
    Mire a forró ital elkészült és illata belengte a konyhát, csöndes motozást hallottam anyukám szobája felől. Töltöttem egy csésze kávét és bevittem neki, majd fogtam a sajátomat és kimentem az udvarra. Dér borított mindent és csillogva, fehéren tükrözte vissza a napsugarakat. Hátrasétáltam a ház sarkához és mélyet lélegeztem a friss - a dátum ellenére - kora tavaszi levegőből. A ház mögött elterülő mező barna kórói csendes vigyázzállásban köszöntötték a napot. A madarak is halkan, visszafogottan csicseregtek, mintha nem akarnák felébreszteni későn kelő társaikat. Forgalom sem volt. A közeli patak túlpartján  lakó pacik halk horkantásait hozta felém a szél. Béke volt mindenhol.
     A kezemet melengette a forró bögre és a kávé illata belopakodott az orromba. Nem kérettem hát magam és belekortyoltam. Élveztem ahogy a kávé lassan végigcsorog a torkomon és átmelegíti a testem. Előkotortam egy cigit a zsebemből és meggyújtottam. Lassan letüdőztem és élveztem a békét körülöttem. Szép lassan beleolvadtam és azt vettem észre, hogy a szám sarka a fülemhez közelít.
    - Ez annyira jó! - mondtam ki halkan, csöndesen. Majd miközben a számhoz emeltem a cigit, eszembe jutott az Úristen @ menny.hu című film egyik jelenete. "Látám hogy ez jó. Megáldám vala." Ettől rámjött egy pár perces röhögés, de annyira tökéletes volt a pillanat. Ez ám az élet. Kávé, cigi, ..... s egy kis tai chi, hogy tökéletes legyen a reggel.
- I am so bad.... - ismét belenevettem a reggeli csöndbe és nekiláttam a tai chi gyakorlatoknak amelyeket egy barátomtól tanultam.

Vidám napot! :-D

Szeretet

     A billentyűk előtt ülve úgy érzem ez egy hosszú és sokak számára talán unalmas írás lesz a fenti témáról. De sok kérdés merült fel bennem az utóbbi időben és ezt a formát választottam arra, hogy letisztuljanak a gondolataim. Rengeteg inspirációt is kaptam, azonban mint a kirakós darabjait a helyére kell illesztenem, hogy élvezhessem a teljes képet.

     Szeretet. Nos talán a legegyszerűbb, a legtisztább és mégis a legösszetettebb fogalom az életünkben. Számomra a szeretet egy végtelen energiaforrás. Igen, energia. Ha szeretsz, akkor nem érzed magad kimerültnek, akkor a világ egy csodás hely és az akadályok csak jelentéktelen kihívások utad során. A fő kérdés azonban hogyan éljük meg a bennünk lévő szeretet.
     Már ki is mondtam a kulcs szót. A bennünk élő szeretet. Szinte mindenki érezte már - ahogy a párját figyelte amikor az éppen belemerült valamibe, vagy a gyermekét amint önfeledten játszott - hogy felfakad benne egy jóleső, meleg érzés. Amikor teljesen kitölti a belsejét és elönti a hála a világ iránt - vagy inkább az iránt a személy vagy dolog iránt aki kiváltotta. Ez egy csodálatos érzés. De vegyünk észre valami nagyon fontosat. Belőlünk fakad. Mi szeretünk. Ez nagyon fontos, de lépjünk most tovább.
     A csapda ott van ebben a helyzetben, hogy a szeretetünk forrását hozzákötjük ahhoz az emberhez aki kiváltotta. Kötjük, kötődünk. Tényleg szép a magyar nyelv. S megszületik a fejünkben a gondolat:. "Nélküle nem lehetek boldog." Pedig az érzés benned fakad. Te vagy a hangszer és te vagy a zenész. Ám amikor teret engedsz ennek a gondolatnak, hagyod hogy mások játszanak rajtad. Ez rossz? Nem, és igen. Nem rossz, mert egy szükséges fejlődési lépés. Meg kell élned. Ugyanakkor rossz, mert ezáltal éppen a saját szabadságodat áldozod fel. Mert hozzákötöd magad az emberhez aki ezt kiváltotta. Félted őt - igazából magadat - s ez feszültségek forrása lesz benned. Itt már elenyészik a szeretet, mert hol van ebből az önfeledtség, a boldogság. Itt már csak akarat van, ragaszkodás és üzlet. Igen, üzlet. Adok, azért hogy megszerezzem, vagy azért hogy megtartsam a "boldogságom."
    Tudjátok számomra mindig van egy de, egy kérdés. S a kérdés így hangzik, szereted magad? Amikor szerelmes vagy, akkor talán igen. Akkor könnyű - főleg ha viszont szeretnek. A másik tekintetében, a visszajelzésiben magadat látod ahogyan ő is a tiédben. Mindkettőtökben felébred az érzés ami boldogsággal tölt el. Ebben a boldogságban nincs különbség. Tulajdonképpen ugyanazt az érzést csodáljátok, szeretitek egymásban.
    De ha nincs ott a másik? Az emberek meghalnak, elhagynak - s ha tárgyakat szeretsz, akkor összetörnek, elromlanak. Egyszóval minden elmúlik. Semmi sem a tiéd igazán. Ezzel lehet vitatkozni, de sajnos attól még tény marad. Ami mindig veled marad, az te magad vagy.
    Azt már tisztáztuk, hogy amikor szeretsz akkor magadat is szereted a másik szemében. De tudod magad olyankor is szeretni, amikor depressziós vagy? Amikor sajnálod magad, vagy az érzelmeid elől mértéktelen evésbe, dohányzásba, ivásba, munkába, sportba menekülsz? Tudod szeretni azt a szánalmas kis embert akivel olyankor azonosítod magad? Tudsz hozzá kedves és türelmes lenni? Leülsz meghallgatni? Megkérdezed tőle mi a baj igazából?
    Tapasztalatom szerint - aztán kijavít aki akar - az igazi Szeretet elsősorban belőlünk fakad. Ha ezt megtapasztalod, egy végtelen forrást fedezel fel magadban. S ha magadat szereted, akkor bárki más felé ezzel a szeretettel fogsz fordulni. Ez egy csodás ajándék. De hogy eljuss ide, akadályokon kell keresztülmenned.
    Először a gondolataid, a sok éven át beléd nevelt mintákat kell felülvizsgálnod. Számomra ez nem volt olyan nehéz. A gondolkodásom alapvetően analitikus és igyekszem rendszerekben gondolkodni. Így nagyon könnyű felismerni azokat a gondolati mintákat amelyeket az évek során belénk neveltek. Megtanultad mit kell tenned, hogy "kiérdemeld" mások szeretetét. De ez üzlet és az ára önmagad feladása. Hányszor hallottad mostanában, hogy olyan férfit, nőt keresek aki önmagamért szeret. Nem gondolkoztatott el?
    Szóval először ismerd fel mindazt a mintát, amit a társadalom beléd nevelt. Ebben egy Adyashanti-tól hallott kérdés nagyon sokat segített nekem. " Ki vagyok én? " "Ez tényleg én vagyok? " S ha magadba nézel, sok gondolat idegennek fog tűnni.
    Születésünktől kezdve, fejlődésünk során egy programot épített a társadalom a fejünkbe. Ezen program tartalmaz védelmi funkciókat is - rengeteget. S ezen védelmi funkciók első vonala biztosítja, hogy ne is vonjuk kétségbe a program helyességét. Anthony de Mello A szeretet útja című könyvében jó néhány ilyen alapprogramot bemutat. Az ő megfogalmazása szerint, az hogy mi az igazi szeretet, azt senki nem tudja elmondani neked. Mert az olyan lenne, mintha egy születésétől vak embernek próbálnánk elmagyarázni a színeket, a fényt De ha megérted a sötétséged, akkor megszűnik és felfakad majd a fény.
    A másik ilyen akadály az igazi szeretet megismerésében, az érzések. Furcsa ellentmondás, hiszen a szeretet is egy érzés nem. Nos, igen. Az a szeretet amit ismerünk egy érzés, de a végtelen mindenkire és mindenre áramló szeretet több ennél. Az tiszta energia. S ennek az energiának gátat vetnek a negatív érzések. Most én is ezzel küzdök. A félelem, a lehangoltság - milyen kifejező szó - mind, mind elzárnak ettől a forrástól. S bevallom könnyebb elfutni az érzések elől és belemerülni pillanatnyi menekülést szolgáló eszközökbe - néhány példát már felsoroltam.
    De ha szembenézel velük, ha leásol a mélyére, egy ajándékot hoznak neked. Tapasztalatom szerint a legtöbb érzés, egy régi gondolat mintához kötődik. Mit jelent ez? Nos az ember úgy tanul, hogy ismétel dolgokat. Mint a járás, biciklizés, autóvezetés. Ismétled amíg rutinszerűvé nem válik és többet nem kell gondolkodnod rajta, hogyan csináld. Nos az érzelmi reakcióinkkal is hasonlóan történik. Egy adott helyzetben gyermekként reagálsz valahogy és kapsz egy visszajelzést a külvilágtól. A következő alkalommal újra reagálsz valahogy - talán ugyanúgy, talán másképpen - s ismét visszajelzést kapsz. Ezen tanulási folyamatban aztán kiválasztod a számodra legmegfelelőbb visszajelzést és ahhoz igazítod a viselkedésedet. Aztán x idő múlva, már tudattalanul reagálsz egy ugyanolyan helyzetben. S itt a csapda.
    A múltban csalódtál és fájdalmat éreztél. S kialakul benned egy minta. Ez történik, akkor rosszul kell hogy érezzem magam. Már azt sem tudod hogy miért. Lehet hogy az a dolog már teljesen jelentőségét vesztette a számodra. Hadd világosítsam meg egy példával. Egyedül vagy. A múltban amikor egyedül voltál, zavart voltál és nem tudtad szeretni önmagad. A külvilág visszajelzései vegyesek voltak és az önértékelésed eléggé romos volt. Szükséged volt barátokra, társra aki szeretett és odafigyelt rád. Mert ebből a visszajelzésből láttad, hogy szerethető vagy. De tegyük fel, elindultál egy úton a tudatosság irányában. Rájöttél sok-sok szerepedre. Arra is, hogy szerethető vagy, mi több egy csodálatos emberi lény. Megtapasztaltad, megélted, de mégis elveszíted ezt az élményt újra és újra.
    Nézz szembe az érzéssel, Merülj el benne még ha félsz is. Fáj? Most talán nem fáj? Nem érzed szarul magad? Azt mondod, nem olyan rossz ez? Majd elmúlik? Igen, elmúlik, de visszajön. Mert így működik. De ha a mélyére nézel, akkor fülön csíped az gyökerét. S ha így teszel, legközelebb már könnyebb lesz. S aztán teljesen elenyészik benned. S egy újabb mintától szabadulsz meg.
    Néha ez nem is olyan egyszerű. Programod védelmi mechanizmusa nagyon fejlett. De a kérdés, hogy ki vagyok én, honnan jön ez az érzés... hm. A válasz nem a program része. Az elkerülés, a menekülés a fájdalom elől azonban igen. Szóval, szállj szembe a programmal és szabaddá válsz tőle. A Mátrix című film sok igazságot fogalmazott meg. Tényleg egy programozott világban élünk, csak tudnod kell lefordítani a film mondanivalóját a való életre.

    Nos én idáig jutottam a szeret témakörében. Amikor élem, legyőzhetetlennek érzem magam. Akkor ragyog a világ és vidám vagyok. A gondolatok már nem igazán tudnak befolyásolni, de az érzések még igen. Ezen még dolgoznom kell. Figyelnem. Mert minden megértés kulcsa a figyelem. Ne nyomd el, ne küzdj vele, mert ezzel is csak erőt adsz neki. Csak figyeld, türelemmel, szeretettel és ebből megértés fakad. A megértés pedig felszabadít.
    S még egy saját tapasztalás, amit szintén tanulok. A test és lélek kapcsolata. Aki önismereti úton jár, előbb utóbb beleütközik ebbe a kérdésbe. A testet sokan nem kapcsolják be ebbe a folyamatba, pedig arra jöttem rá, hogy nagyon fontos fokmérője a tudatosságodnak. Amikor nehéz ételeket eszem elillannak az energiáim. Nehezebb leszek és kevéssé fogékony a világ szépségeire. Az érzéseim komorabbak lesznek. De itt is ugyan az igaz, mint az érzéseknél. Itt is egy tanult mintát követsz, s a változás kulcsa itt is a figyelem. Erővel? Nem, szeretettel, türelemmel és figyelemmel.

Eszter blogján nagyon hasznos és elgondolkodtató írások, meglátások olvashatók a témában. Nagyon sokat merítettem belőlük. Köszönet érte. :-)
http://www.belsoforras.hu/aramlasban/

Szép napot.

Létezem

"Eljön a nap, mikor
egy ölelésben hazaérkezem. 
Békében élek ott, ahol
még nem járt senki sem, 
ahol csak az számít: 
Létezem!"


Fodor Ákos


Gyönyörű!

Alkotás, teremtés

  

    Furcsa dolog ez. Imádok írni. Nagyon szeretem, ahogy a gondolatok papírra kerülnek, testet öltenek és másokhoz eljutva érzelmeket, gondolatokat ébresztenek. Folyamatokat indíthatnak el, amelyek felismeréskehez és megoldásokhoz vezethetik el őket életük egy-egy problémáira. Vagy egyszerűen csak mosolyt csalnak az arcukra és megfeledkeznek hebrencs agyuk izgága - sok esetben gyötrő - játékairól. Ezért csodálatos.
    A legszebb mesék, kiemelnek a fotelból, ágyból, onnan ahol éppen vagy és kósza szellemként átrepítenek egy másik dimenzióba és a főhős - főhősnő válla felől - vagy éppen ahonnan jól esik - figyeled az eseményeket. Érzed az emberek érzéseit, hallod a gondolatait, tudod mi megy végbe bennük. Néha olyasmit is észreveszel, amit ők maguk sem látnak. S a történet? A történet persze változó. Nincs beleszólásod. Néha a jók meghalnak, elveszíted őket a történeten kívülre kerülnek. Néha az a sorsuk hogy elbukjanak - bár rendszerint egy hősies, de reménytelen küzdelemben. De valahogy a történet mégis teljes. Megérted, hogy ez a sorsuk, ez az ő történetük. Együtt küzdesz, örülsz velük, elfogadod a sorsukat - ahogyan ők - vagy nem. De végigélsz velük egy életet. S a könyv befejezése után még sokáig magadban hordozod mindnyájukat. El-el gondolkozol, mi lett volna ha.... ha akkor másképp dönt ez vagy amaz a szereplő. Akkor vajon hogyan alakult volna az egész. S észrevétlenül továbbszövöd a szálat és már te magad válsz a mesélővé. Játékosan, könnyedén, mert élvezed a meseszövést. S anélkül hogy tudatában lennél teremtesz egy világot. Egy másikat a te képedre. :-)
    Ez ám a nagy dolog emberek. Ez a játékos, szeretetteli alkotás. Régóta nem írtam semmit. Valahogy az az érzés munkált bennem, hogy megmutassam a bennem zajló változásokat, hogy utat mutassak másoknak is egy ilyen kis mesén keresztül. S nem ment. Nem ment, mert nem tudtam szavakba önteni ami bennem zajlott. Olyan rettentően akartam elmondani azt a fontosat - ami egyébként tök közhelyes - amit felfedeztem. Amit tanulok rögzíteni az életemben. De most arra jöttem rá, hogy nem kell mondani semmit. Mesélni kell. Érzésekről, vidámságról, szomorúságról, zavarról, mindarról ami testet ölt bennünk. Papírra vetni, formát adni neki és elengedni. Ezek az érzések ott munkálnak mindenkiben. Sokan ragaszkodunk hozzájuk, nem akarunk megszabadulni tőlük, mert ez az egyetlen dolog amit ismerünk. Pedig ez egy feszültséggel, félelemekkel, ragaszkodásokkal teli világ.
     S a mese. A mesében nincs kötöttség. A mesében minden áramlik. Ha fal kerül eléd - a főhős elé - megmászhatod, megkerülheted, ledöntheted, vagy egyszerűen csak átáramolsz rajta mint a víz. A mesében nem kötnek hamis képzetek. A mesében nem takarja a megoldást a szemünk elől a realitás. A mesében egy dologra száz, ezer vagy akár végtelen sok megoldás lehetséges. Attól függően ki álmodja a mesét. Bármilyen mese, történet amit eddig írtam, még mindig elvarázsol. Még a legbugyutább is. Elolvasom, látom a kezdő hibákat, látom a csiszolatlanságát, de még így is átjön az érzés, amit akkor érzetem. Visszacsöppenek abba a világba, s újra megküzdök az egységért, a szerelemért. S békét lelek a végén.
    Egy kis videóban itt az oldalon Bruce Lee azt mondja: " Be water my friend! " Azaz légy víz barátom. Forma nélküli, amely bármely formát képes fölvenni. Áramló, néha csendes, néha dübörgő mindent elsöprő erő. Én azt mondom légy mesélő! Álmodj barátom! Tudom miért? Mert ahogy a mesében teremted a dimenziókat, világokat, úgy kell a saját valóságunkat is megteremteni. A mesében megteremted a számodra tökéletes világot. S szeretettel, humorral teszed ezt. S ha borús az ég - rossz, keserű érzésekkel kezdődik a történet - a végére mindig kitisztul az ég. Felszabadulsz.
    Az így teremtett történet azért csodálatos - és nagyon hatásos - mert az érzéseiddel erőt adsz nekik. S nem kell kondicionálnod magad - tanítanom magamnak mit kell éreznem - mert ez természetes. S az érzések, erőt adnak az álmoknak. Megadják a beteljesüléshez szükséges energiát. No ezért csodálatos az alkotás.
    Egy jó barátom azt mondta nekünk a valóságteremtésnek négy alappillére van. A gondolatok, az érzések, a szavaink és a tetteink. A tettek azok amit a legtöbbre értékelünk. Nos, ebben én nem értek egyet - ahogy ő sem. Én sok mindet tettem már. Létrehoztam dolgokat. De amit erőből, akarattal építettem... az erő mindig elfogyott valahol. Volt hogy megszületett az alkotás, volt hogy nem. De ezek általában nem voltak felemelő élmények. A megvalósítást nem élveztem igazán, s a beteljesülést is csak rövid ideig. Ellenben ha álmodoztam - megálmodtam valamit. Akkor újra és újra lejátszottam a fejemben. Szível, szeretettel - hiszen erre vágytam. Erre a csodavilágra. A gondolatok és érzések tökéletes szinkronba kerültek és a szavaim szinte természetesen tükrözték ezt a belső világot, vágyat. S a tettek?
     Azok is természetessé váltak. Ahogy megjelent egy lehetőség - először csodálkozva, aztán már hálásan - tétovázás nélkül megragadtam azt. S az alkotás folyamata, maga a teremtés, végtelenül könnyűvé és örömteli folyamattá vált. Elnézést ha szájbarágós vagyok, de érzitek a különbséget. Az út volt élvezetes, nem - csak - a cél ahová eljuttatott. Az utat kell élvezni, mert az maga az élet. Több időt töltünk el az úton, mint a célban pihegve. ( Talán hagyjuk el azt a részt, amikor a pihegés után ráébredsz, hogy a nehezen összehozott álmodat hány oldalról fenyegetik. Ez a ragaszkodás. De amikor ilyen természetesen könnyen és élvezettel, hittel teremtesz... nem ragaszkodsz többé semmihez. Elengeded, megosztod, mert magában a teremtésben rejlik az örömöd. ) 
    Zárszóként csak annyit mondok, meséljetek. Meséljetek álmodjatok egy olyan világot, amelyben élni szeretnétek. Szánjatok időt erre az álomra, mert ez megmutatja azt az erőt amelyből felépíthetitek.

Szép napot.