Hétfő reggel, meleg front és egy különös hétvége emlékei a fejemben. Ismét bebizonyosodott a számomra, hogy sokkal erősebb vagyok, mint ahogy azt én érzem magamról. A szó lelki és spirituális értelmében egyaránt. Kezdjük hát a mesét....

Megismertem egy gyönyörű nőt és változást hozott az életembe. Természetesen ép olyan minőségű energiát kaptam tőle amelyre szükségem volt, bár megvallom fáj - mint a pokol. Nem ő okozza a fájdalmat, hanem a változás fájdalmas...a EMF terápia óta nagyon könnyen rá tudok hangolódni az energiákra és nagyon sok mindent felveszek a környezetemből. Igyekszem tudatosan odafigyelni, milyen az a minőség amelyre ráhangolódom, de még így is belecsúszik az ember kellemetlen dolgokba. Munkahelyi feszültségek, energiavámpírok akik próbának bevonni téged a játékaikban..... s néha csak utólag veszed észre, hogy megint a régi mintát követted. Bár ez nem katasztrófa... mert észreveszed. Ennyivel már előrébb járok az úton, mint akik balgán, vakon tévelyednek.

De vissza ehhez a gyönyörű, különleges nőhöz. Amikor megpillantottam a fényképét, csak mélyen sóhajtoztam és sohasem gondoltam volna, hogy kapcsolatba kerülhetek vele. De mégis megszólítottam... és válaszolt. Emlékszem az első telefonbeszélgetésünkre.... nem tudom mikor volt, hogy egy vadidegennel ilyen gyorsan, könnyen és mélyen egymásra hangolódtunk. Hihetetlen erők löktek minket egymás felé.... Kb egy hétig csak telefonon beszélgettünk és valami olyan kapcsolat alakult ki közöttünk - legalábbis én úgy érzem - amire inkább illik a csodálatos kifejezés, mint a természetes. ( Bár minden ami természetes egyben csodálatos is a mai világban. )

Én, aki mindig tudatosan közelítettem az élet dolgaihoz most átváltottam - legalábbis megpróbáltam - érzelmi vezérlésre. Sodródom és csak reagálok az engem ért hatásokra. Egyszerre felszabadító és rettentően fájdalmas is néha. Ha belegondolok mennyi pénzt engedtem ki most a kezeim közül két hét alatt.... régebben lehülyéztem volna magam, de most egyáltalán nem érdekel. Csak eszköz, semmi több.... nem érdekel. Múlt hét szombaton munka után több száz kilométert vezettem hogy lássam és mellette lehessek néhány órát. Csak ennyit adott az élet, de azt mondom ez sem volt kevés. Megérte. Elhívtam - én a nyuszi, aki fél a szép és határozott nőktől - ide Zágrábba, magamhoz..... és eljött. :-)

Pénteken érkezett és munka után az állomáson vártam rá. Fáradt voltam, csapzott, izgatott.... de megérkezett. Legalábbis fizikailag. Lelkileg, hol itt volt, hol valahol másutt. Amikor velem volt, azt nagyon élvezetem. De sajnos erősen kötődik egy másik férfihoz, akivel múltja van - és úgy reméli jövője is lehet. Megint szembetaláltam magam a kérdéssel: " Manipulálni, vagy nem manipulálni? " Lehetek önmagam vagy nem? A válasz lehetek, minden pillanatban.... sőt csak az lehetek Sem több sem kevesebb. És ebbe a képbe nem fér bele a manipulálás... nekem nem.

Történt egy pár érdekes dolog... őszintén beszéltünk egymással, nyíltan. Szerettem volna megjátszani magam - de nem ment. Voltam esetlen és szerencsétlen, voltam dühös, éreztem - s érzek - fizikai és lelki vonzódást egyaránt. S látom - érzem a falakat.... mert a kötődése a másik férfihoz, falakat emel köré... annyit tudtam tenni, hogy kopogtattam az ajtón, benéztem az ablakon... mosolyogtam, bemutatkoztam... ez vagyok én. Igyekeztem energiát adni, amikor úgy éreztem, hogy arra van szüksége.
    Emlékszem éppen arról akartam beszélni neki, hogy működik az energiaáramlás általában az emberek között, arról hogy milyen játszmákkal lopjuk el a másiktól... s láttam amint felemeli a két kezét és a tenyerét egymás felé fordítja közel.
- Erre gondolsz?  - kérdezte.
- Nem, de miért is ne... - feleltem és felé nyújtottam a jobb kezem tenyérrel felfelé.
- Mit csináljak, én nem tudok adni 
- Csak helyezd fölé a kezed. Nem kell semmit tenned. - mondtam mosolyogva és néztem, ahogy tétovázva a tenyerem fölé emeli a kezét, majd meglepődve szinte azonnal vissza is húzta.
- De hát egy nagyon meleg. Egy barátom energiáit is érzem, de ahhoz idő kell és nem ilyen erős... - erősen elgondolkodtam ezen. Az utóbbi időben dohányzom, borozom és húsból is többet ettem, mint mielőtt megismertem. Ennek ellenére ilyen erős bennem az áramlás. Vajon a köztünk lévő kapcsolat gerjeszti, vagy már eleve ott volt bennem és a jelenlétével a kisugárzásával gátakat nyitott fel, s ezáltal még intenzívebben tudom megélni a saját energiámat.

A másik érdekes momentum egy rózsakvarc kristályhoz kapcsolódik. Annától kaptam ajándékba és sokszor meditálgattam a kezemben tartva.... Amikor szombat éjjel láttam hogy mennyire szét van csúszva, hogy mennyire függ attól a másik embertől, ahogy láttam a rettegését a szemébe, eszembe jutott az én kis "kavicsom" és arra gondoltam odaadom. A legnagyobb vágya az volt, hogy az a másik ember felhíja, hogy tudja nem haragszik rá.... s amikor elővettem a követ és át akartam adni, azt kérte előbb én "szorongassam" egy kicsit. Megkérdeztem, hogy mit vár a kőtől? Természetesen csak hallani akarta a hangját, és tudni, hogy minden rendben van. A kezembe vettem és gondolatban megszólítottam annak az embernek a jobbik felét.... "Hívd fel a lányt te paraszt, mert majd megdöglik érted! " Majd átnyújtottam neki, a kavicsot és abban a pillanatban ahogy a kezéhez ért felcsörgött a mobilja.... és a pasas hívta. Majd utána amikor megkértem a "kavicsomat" segítsen neki. Az folyamatosan reagált a lány kívánságaira....
    Ott voltunk egy gyönyörű tengerparton és valójában csak egyikünk volt jelen. Én. Számomra ez fantasztikus érzés volt... és nagyon fájdalmas. Mert ráhangolódtam a lányra és közben rajta keresztül arra a másik emberre. Éreztem a hozzá kapcsolódó érzéseit, a függését.... olyan volt a jelenléte - lelki, szellemi kivetülése, magam sem tudom - annak a másik embernek, mint a sötét, ragadós iszap. Undorított, beszennyeződtem.... elfáradtam, éreztem hogy szökik az erőm.... de én nem vagyok hajlandó őt táplálni.

    Aztán megkereste a pasas egy sms-ben és pánikba esett... és egyre csak azt hajtogatta, hogy haza kell menni, mert megbosszulja. Elmegy és lefekszik egy másik nővel..... Kézen fogtam és sovány malacvágtában a kocsihoz mentünk. A vezetési stílusomból eltűnt minden bizonytalanság ami két napig megvolt benne. A hegyi kanyargókon 80km/h-val még az autópályán 150-160km/h tűztünk Zágrábig. A gps lemerült és eltévedtünk a városban, de az ösztöneim simán visszavezettek az apartmanhoz... gyors pakolás, rohanás Kutináig. Ahol is várta egy taxis "barát" - aki jó magyar forintért hazavitte Pécsre. A másik pasashoz. És folyamatosan a következő mondatokat hallottam a szájából.
- Nem vagyok szerelmes, csak szeretem. A barátom.
- Ha nem érek oda időben, nem fog megvárni.
- Ha megtudja hol voltam, elmegy és bosszúból felszed valakit és lefekszik vele.
- Mi csak barátok vagyunk. Nincs már közöttünk senki ezt mindenki tudja.

Hallgattam egy darabig és láttam, hogy hiszi is amit mond... ez borzasztó. Nem haragszom rá, de szörnyű. Iszonyat energiákat érzek benne és ezek a dolgok a saját személyiségét roncsolják... bontják. Pedig egy fantasztikus ember. Hazafele a rádióban az unchain my heart című Joe Cooker nóta volt az első amit meghallottam. Vele énekeltem és kiüvöltöttem magamból a fájdalmat. Rettenetesen fáradt voltam amikor beszállt a taxiba és nekem még kb 100km kellett vezetnem hazáig. Elindultam és bizonytalanul követtem egy kamion hátsó lámpáit a sötétben. Majd elkezdtem mantrázni magamban: " Tudatában vagyok a fénynek és energiának amit lényem sugároz, elől, oldalt, hátul, fent és lent. Az elvégzett átrendezések erősítik testem energetikai hálóját és mélyítik kapcsolatomat a föld energiájával. Testem bölcsessége oda irányítja ezt az energiát ahol a legnagyobb szükségem van rá. " A végén már üvöltötem a kocsiba... nem vagyok hajlandó feladni. Tudom, hogy képes vagyok töltődni és tudom hogy képes vagyok lezárni is az energiámat.... mielőtt elfogy.

S valóban... éreztem, hogy visszatér az erőm. Tudtam, hogy kimerült vagyok, de azt is hogy jól leszek. Otthon csináltam magamnak egy finom vacsorát, egy pohár borral és egy szál cigivel kiültem az erkélyre. A fáradság megrohant és éreztem hogy a testem, az agyam, talán még a lelkem is belezsibbadt. De tudtam azt is, hogy ember maradtam..... és ez nagyon rendben volt így. A mai nap nincs sok erőm dolgozni. Megyek, teszem a dolgom... de nincs most benne tűz vagy lendület. Még nincs.... ahhoz még aludnom kell és töltődnöm. Hál istennek nagyszerű emberek vesznek körül, akik mellett ezt megtehetem.... mondhat bárki bármit, hogy hova tart a világ, de én rengeteg jó embert ismerek.

Hogy hogyan lesz tovább ezzel a hölggyel... nem tudom. Nem tudom... két nő volt az életemben akikhez ilyen szinten vonzódtam és akikre ilyen szinten rá tudtam hangolódni. Az egyikük nagyon jó barátom... és a kapcsolatunk egész más minőségű... de ő... szeretném, de nem minden áron. Nem tudom... képes lennék-e még egyszer végig csinálni ezt az egészet, ami a hétvégén lezajlott. Szeretném ha megszabadulna a börtönéből, hogy láthassam milyen úgy. Láncok nélkül.... függés nélkül.... tisztán. Mert ha így magával ragad... Jézusom mire lenne képes úgy. Ha csak rágondolok fizikailag és lelkileg is nagyon sok dolog mozdul meg bennem.

Két vers jutott eszembe, ahogy a tegnapi dolgokon gondolkodtam:

Wass Albert:
Ha visszatérek.

Szerető szóért könyörögve, egyszer, 
ha visszatérek: kolduló eretnek, 
szeretni fognak, akik most szeretnek?

Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak, 
s hitetlenebb leszek, mint bármikor: 
a barátaim barátok maradnak?

Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem, 
villám szakad, és mennydörög felettem, 
ha kitagad az ég, s a földön 
életemet Isten-tagadva töltöm, 
és átkokat szór rám a félvilág:

vajjon, ha akkor visszatérek, 
megismernek ezek a régi fák?

Igen, megismernek és a barátaim barátok maradtak... pedig hát.... véres lett a lelkem.

A másik egy Sheakespeare idézet:

"A résre újra, még egyszer barátim,
Vagy halottaink zárják a falat,
Békeidőben semmi úgy nem illik
A férfihoz, mint csend, s szerény alázat.
De ha a harc orkánja fú fülünkbe,
Tigrist utánnoz cselekvésiben,
Feszítsd inadat, szítsd a vért föl; álcázd
Bősz dühvel a szeíd természetet,
Szörnyű tekintetet adjál a szemnek;
Lessen ki érc ágyú gyanánt a fej
Kapu likán s boltozza a szemöldök
Olyan félelmesen, mint vad szikla csügg le,
Rongyolt, mit vad pusztító óceán mos,
Erkélyként háborgó töve fölé.
Szorítsd fogad, cimpáid feszítsd ki tágra,
Fogjad lélegzeted, s hajtsd magasukba
Erőidet! Föl, föl angol nemesség!
Vért háború-állt atyáktól kapó;
Atyáktól, akik mint megannyi Sándor
Reggeltől estig vívtak e vidéken
S munka fogytán dugták hüvelybe kardjuk.
Meg ne gyalázd most anyád; most bizonyítsd be,
Hogy az volt nemződ, kit atyádnak hívsz.
Légy példakép a durvább vérüeknek,
Oktasd, hogy háborúzzon. S te föld népe,
Kinek Anglia gyúrta tagjait,
Mutasd nevelésed, hadd esküszünk, hogy
Megérted a szülői gondot; meg hát;
Hisz nincs közötetek oly gyenge hitvány,
Kinek szemében nemes fény nem ég.
Úgy álltok itt, mint pórázon az agár,
Ugrásra feszülőn. Talpon a vad,
Kövesd heved, s kiáltsd miközben feltörsz,
Isten áldd Henriket! Anglia, Szent György!" 

Vagy elbukunk, mint annyi nép,
S nem marad, csak birka lét."