Egy hasznos gyakrolat

     Egyre nehezebb mesélni és tiszta gondolatokat papírra vetni, pedig soha nem volt még ilyen nagy szükségem arra hogy magam is tisztán lássak. Minden eszköz amely ehhez szükséges rendelkezésemre áll, valami mégis távolt tart attól hogy elmélyedhessek önmagamban és tisztán lássak. Az elmúlt időszakban hatalmas feszültségek támadtak benne, amelyre régóta nem volt már példa. Nem értettem az okát és nem mertem a mélyére pillantani. Nem tudom hányan éltek meg hasonlót az elmúlt időszakban.
    Képzeld el, hogy régóta már egyfajta mély nyugalom uralja a mindennapjaidat. Amikor valami felzaklat, akkor az érzéseid mint a nyári zápor átvonulnak rajtad, majd újra visszatér a csendes nyugalom. S aztán egyszer csak olyan feszültség kezd el vibrálni benned, mint a vihar előtti csend. Tele energiával, robbanásra készen... de nincs robbanás. S amikor - te robbansz - akkor sem távozik. Egyre másra emészt és éget. Félelem, feszültség, düh, harag, beszűkül a látótér, sok minden elhomályosodik amikor nézel ki a fejedből és a gondolataid a múlt és a jövő között csapkodnak. Amikor a figyelmedet erővel a jelenre irányítod, akkor a szépség ami körülvesz nem képes áthatolni az elméd burkán. Mintha egy vastag üvegen keresztül bámulnál ki önmagadból és képtelen lennél kapcsolatot teremteni. A természettel, önmagaddal, másokkal.... s végtelenül egyedül érzed magad.
    Én ezt érzem most.... S közben ott van az érzés, hogy meg kell tapasztalnom a saját erőmet. Az érzés, hogy ezt most egyedül kell feloldanom. Már többször írtam, hogy a baráti kapcsolatok, mennyi erőt és energiát hordoznak a számomra. Olyan tükrök ők, amelyekben saját erőnket és szépségünket csodálhatjuk meg. S a bizonytalan belsőnk egy időre szilárd maggá válik.
    Rájöttem, hogy kapaszkodtam a barátaimba. Mert egyedül képtelen voltam látni a saját belső értékeimet. S ők mint gyönyörű és csodálatos tükrök, energiát adtak, megerősítettek és felemeltek. Remélem felemeltük egymást.
    "A szépség a szemlélő elméjében keletkezik." Az hiszem egy művészettörténet könyvben olvastam. Ezt szeretném megélni. Magam látni, önmagam tükrében. Megélni a teljességet kapcsolódás nélkül. Őrjítő. Fáradt vagyok, félek, dühös vagyok.... és elveszett.

    S hogy mit teszek. Várok. Figyelek. Van egy egyszerű vizualizációs gyakorlat. Olyan másfél évvel ezelőtt, ahogy elkezdtem befelé figyelni azt éreztem, hogy két személyiség küzd bennem és a belső feszültségeim nagy része ebből származik. Az egyik egy felnőtt, szilárd férfi, másik egy gyermek. A gyermek olyan 3-4 év körüli lehetett, iszonyatosan vágyott a szeretettre és nagyon félt egyedül. Tele volt fájdalommal és félelemmel, iszonyatosan tudott szeretni és nagyon vágyott rá, hogy viszont szeressék.
    S a férfi? A férfi tudatában volt a saját erejének és képességeinek. Pontosan tudta mi a dolga, mi a felelőssége. Viszont az érzéseit nem tudta kimutatni. Tudta hogy ez hiba, megtanult beszélni róluk, de élni és kimutatni nehezére esett. Mert arra tanították az évek, hogy ha leengeded a pajzsodat és megmutatod a gyengeségedet akkor fájdalom lesz a jutalmad.
    S e két személyiség vágyaiból, hihetetlen belső feszültségek fakadtak. Amikor ezt megértettem - talán egy EMF kezelés alatt - ösztönösen leültem meditálni és megszólítottam a gyermeket. Nyitottak voltam az érzékei és meglepően könnyű volt befelé figyelni.... megértettem, hogy ő én vagyok. S kinyújtottam felé a kezem, s magamhoz öleltem. Elmondtam, hogy szeretem és figyelek rá, hogy nincs egyedül és ha rajtam múlik, sohasem lesz. Nem kell félni, mert vigyázni fogok rá és nem engedem hogy bárki bántsa.
    S amikor egyedül éreztem magam, mindig befelé fordultam ehhez a belső gyermekhez és vigasztalni kezdtem. S tudjátok mi történt? A gyermek egyre nagyobb lett, nőtt, fejlődött és a férfi elkezdte élni az érzéseit. Nem csak kimutatni tettekben, hanem tényleg megélni. Megélni örömet, fájdalmat és aztán elengedni mindazt.
    Mielőtt elkezdtem pötyögni ezeket a sorokat, ugyan ezt a gyakorlatot csináltam végig és egy fiatal kamasz nézett velem farkasszemet. Tele volt dühvel, bizonytalansággal és fájdalommal. Annyira szeretni vágyott és arra hogy szeressék. Próbáltam megölelni, de nem ment. Nem hagyta. S beszélni kezdtem hozzá. Elmondtam mennyire sajnálom hogy ilyen dühös. Sajnálom, mert én neveltem őt ilyenné és arra kértem bocsásson meg. Szeretem és nem szándékosan okoztam ezt vele. Tudom, hogy gyakran ő mozgatja a testemet. Ő teremt fájdalmat, feszültséget a testeimben, mert gátat szabok annak, hogy megélje önmagát. Elmondtam, hogy megértem őt és nem haragszom ezért. Mert az én hibám.
     A bocsánatát kértem és megígértem, hogy jobban fogok figyelni rá. Arra kértem segítsen, hogy megélhessem az érzéseket amelyeket ő ébreszt bennem és nyugodtan okozzon továbbra is fájdalmat, ha nem figyelnék rá....
   
S tudjátok mi történt.... A vállaim - amelyek majd szétszakadtak a feszültségtől - szép lassan ellazultak. A düh hullámai szép lassan visszahúzódtak és visszatért a béke.

József Attila:


GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett

harminc csikorgó télen át a kín.

Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.

Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét

s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.

Az éveket, mik sorsom összetörték,

reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.

Ostoba vagyok - foglalkozz velem.

Hiányod átjár, mint huzat a házon.

Mondd, - távozzon tõlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.

Meghallgattál és elakadt szavam.

Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;

hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -

magamba bujtam volna, nem lehet -

alattam kõ és üresség fölöttem.

Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,

kinek szemébõl mégis könny ered.

Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén

nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

Vasárnapi kirándulás

   Ismét egy magányos vasárnap köszöntött ránk egy fárasztó hét után. Gyakorlatilag mindenki eltűnt a hotelből, csak két vállalkozó szellem maradt, aki inkább Horvátország látnivalóira volt kíváncsi. Vidám, beszélgetős, elgondolkodós, gyönyörködős, elszomorodós, nyálcsorgatós, jót kajálós nap volt.

   Egy bőséges reggeli után felkerestük Rastoke nevezetű települést. Elég közel fekszik a Plitvicai nemzeti parkhoz ez a hangulatos kisváros. Amiért érdekes, mert jópofa bérelhető faházak vannak, az út közelében. S bár az út közelében vannak, mégsem hallasz semmit a forgalom zajából, mert a lezúgó Slunj folyó megannyi vízesése az ablakod alatt, a bejárai ajtó előtt, a ház alatt hömpölyög négy, öt méter magasból a folyómederbe.

A vízesés fölé nyúló terasz egy kávézóhoz tartozik....

Ahol nagyon jó kávét lehet inni... :-)

S különös fotókat készíteni.... :-)

Tenyérjóslás level 2 ?

    Gyönyörű hely. Olyan mint valami mesebeli táj. A folyó alsó szakaszán fürdőhely van, ha kedved van megmerülni a vízben. Odafent egyszerűen csak hagynod kell, hogy a csobogó víz hangja elzsongítsa feszült érzékeidet. Nem messze van egy hely ahol raftingolni lehet, gyönyörű ösvények vezetnek a hegyek közé... mi tagadás beleszerelmesedtem a helybe.
    Megittunk egy kávét és hagytuk hogy a táj nyugalma szép lassan átitasson minket.... s legeltettük a szemünket a táj szépségein...is. :-)

Az ott a kedvenc faházam..... 

jövőre biztosan kibérlem egy hétre legalább....

Az egész táj meseszerű.....

Ilyen környezetben lehet igazán pihenni....

   A haza úton megálltunk Karlovac-tól nem messze. Egy készülő múzeum - egyenlőre a szabadtéren - állít emléket az 1991-1995-ös háborúnak. Ahogy ott járkáltam a tankok, lövegek, golyónyomoktól tarkított házfalak és csapatszállító járművek között, néhány otthoni barátom jutott eszembe.
    Sokan habzó szájjal mondogatják hogy háborúra, forradalomra lenne szükség hogy rend legyen az országba. Elnézve a képeket, a harci járműveket.... fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek. Ahogy nézetem a lelőtt MIG-21-es vadászgépet, a traktorokból és teherautókból átalakított kezdetleges harci járműveket, szinte hallottam a fütyülve becsapódó golyók hangját. Eszembe jutott mindaz a szörnyűség amiről csak olvastam.... hogy a francba akarhatja valaki, hogy ilyesmi történjen. Nem akarom tovább írni mi pergett át az agyamon, le a szemem előtt....

Szinte érezni a házfalak mögött lapuló embereket....

hallani a falba csapódó lövedékek hangját....

Egy teherautóból átalakított pánzélozott csapatszállító. A golyó nyomok mélyen a fémlemezbe martak,....volt ami  átjutott...

..........

     Visszatérve Zágrábba még előttünk volt a délután nagy része. Ezért a legkézenfekvőbb helyre mentünk.... Jarun. Olyan ez mint egy bűvös szó, ami egyszerre jelent nyugalmat, kikapcsolódást, szórakozást és gyönyörű nőket. Jarun egy hatalmas tó, amit egy kedves park ölel körül. Hosszan nyúlik el és kis szigetek húzódnak meg középen, amelyeket hidakon keresztül tudsz megközelíteni.
    Van itt minden. Tudsz piknikezni, sütögetni, sport pályák - strandfoci, röplabda, kézilabda, baseball pálya és még lovagolni is tudsz. Bérelhetsz kis vitorlást, kajakot, kenut, van evezős pálya is - amelyet jobbára a nagyobb sporteseményeken használnak. Bicikli és görkori út a tó körül.... s bizony használják is őket. Gyönyörű nők korcsolyáznak körbe és körbe és körbe és körbe..... :-)
    A tó két átellenes sarkába bárok és éttermek sorakoznak ahol kiélvezheted az éjszakát is ha ahhoz van kedved. S a víz.... félelmetesen tiszta. Látod a kavicsokat a mélyben és az elúszkáló halakat. Nem akármilyen hely.
    Egy hosszú bámészkodó séta után mégis a belvárosban kötöttünk ki. A foci EB eredményeképpen a főtéren hatalmas sör sátor épült, az összes kávézó projektorokkal vagy hatalmas plazma tévékkel készült a szezonra. A meccs megkezdése előtt koncertekkel szórakoztatták az arra tévedőket. A Jellasics szobortól elindulva, szinte minden irányba találsz egy sétáló utcát. Hangulatilag leginkább a Ráday közre emlékeztet engem.
    Az egyik ilyen sétálóutcában telepedtünk le egy olasz étterem utcai részén. Hihetetlen meleg volt, de ennek ellenére is jól esett a gnocchi quattro formaggi, mert tökéletesen volt elkészítve.   

Relax...

    Összegezve, egy Horvátországi kirándulásból nem érdemes kihagyni Zágrábot. A pihenésre és a városnézésre egyaránt van lehetőség. Apartmant már 40 euro-tól találhatsz és két három napra biztosan találsz elegendő látnivalót.
     A parkokban rengeteg ember van és remek hangulat. Az utcák, a kávézók esténként - kb 11-ig - eléggé telítettek. A belváros is gyönyörű és a nők is. Mi mindig azt mondjuk, hogy a magyar lányok a legszebbek, de itt azért néha érezhető a tétovázás a hangunkban... :-)

Szép napot mindenkinek

Éjjeli gondolatok

     Az egyedüllétnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az éjjeli égboltot bámulva szép lassan elhagynak a gondolatok és csak a mélységes csend marad. Csend és béke. Az agyad eleinte próbál mindenfélét mondani neked, - a barátaim ezt csak egorádiónak nevezik - de elhessented a gondolatokat.
    Valahogy bármi jön is, igaztalannak, valótlannak érzed. S az érzések... már tudod, hogy mögöttük is csak régi fájdalmak bújnak meg. A múlt határozza meg, hogy mit érzek most?! Nem! Erősebb és bátrabb vagyok ennél. Azt akarom látni ami van. S ebben a pillanatban olyan tiszta gondolatok merülnek fel, amelyek vigaszt nyújtanak, akkor is ha éppen megszűnik a béke.

    Az életünk egy lehetőség. Semmi több. Annyira tisztán érzem ezt, mégis azonosítjuk magunkat a földön eltöltött szerepünkkel. Pedig ha egyszer sikerül kikapcsolnod a gondolatokat, csak csöndet és végtelenséget találsz önmagadban. Ha sikerül elvonatkoztatnod a gondolatoktól, az érzésektől.... csak a csönd és a végtelen marad.
    Ez persze nem tart soká - szeretném azt írni, hogy eleinte, meg hogy eltölt majd a szeretet.... de nem tudom. Még nem tartok ott. Nem tudom mi jön ezután.
    De azt már tisztán érzem, mi az ami nem én vagyok. Az érzések, a gondolatok.... ezek csak ruhák, amiket magadra húztál. Pont úgy mint amikor gyerekként elindultál szánkózni és anyukád utánad szólt: "Sál, sapka. " Vagy: "Ilyen ruhába nem mehetsz emberek közé!"
    De kérdem én, nem pont így csinálod a gondolataiddal és a viselkedéseddel is? Ezt nem mutathatom ki, ezt nem láthatják mert.... s itt jönnek a végtelen kifogások. De a személyiséged, a gesztusaid, az érzéseid.... ezek szerinted honnan jöttek? Amikor kilépsz az utcára, nem változik meg a viselkedésed? Amikor a főnököddel beszélsz, nem kezdesz jobban figyelni arra mit mondasz? Amikor tetszik egy nő - egy férfi - a legjobb oldaladat akarod mutatni nem? Még a fáradt és dühös vagy is, megpróbálsz őszintén elmosolyodni, kihúzni magad.
     Én egyre idegenebbnek érzem ezt az egészet. Tudom, hogy a munkámhoz be kell tartanom bizonyos normákat. Tudom, hogy a közösségi életben alkalmazkodnom kell.... de egyre kevéssé megy. Mások belekapaszkodnak az indulataikban, nem eresztik a félelmeiket, az önsajnálatukat.... de ha magamba nézek, azt látom hogy ezek az érzések nem én vagyok. De ez igényel egy állandó figyelmet. Koncentrációt. Ez eleinte fárasztó, majd egyre egyszerűbb lesz... természetesebb.
     Istenem.... soha nem volt halál vágyam és most sincs, de olyan szívesen föladnék mindent. Mindazt ami vagyok. Elveszíteni minden emléket, minden örömet, minden fájdalmat, minden félelmet, minden álmot, minden vágyat.... vigye a szél, ez eső... minden ami az élethez kell itt van előttem. Élni akarok, mert ez most csak vergődés.
    "Aki hozzám jön, de nem gyűlöli atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit, nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom." - alighanem Lukács evangéliuma. Vajon hányan értetik ezt a fentiek tükrében? Apa, anya, fivér, nővér, feleség... szerep. Szerepeken keresztül élünk, de én nem a szerepet szeretném szeretni és élni, hanem az embert.  Pillanatról pillanatra.

    Gondolj bele, ha lenne egy automata, amelyik kávét, vagy ételt készítene neked. A legkiválóbb alapanyagokból dolgozna, mert bármi elérhető a számára, de hogy milyen lesz végül az étel az attól függene, hogy milyen volt az időjárás aznap, hogy valaki finoman vagy durván nyomta meg a gombot rajta előtted, esetleg még bele is rúgott.... mindezt eltárolná a memóriájába és aszerint készítené el az ételt neked. S ha pár kedves szót szólsz hozzá, hálásan megköszönöd neki, hogy minden nap érted dolgozik és letörölgeted róla a port.... 
    Értitek a hasonlatot? Mi is pont így működünk, mint egy gép. Jön egy balfék... elég ha a mozgása, a hangja, a szavai felidéznek egy másikat aki gonosz volt velünk és indul a program. A benned lévő energiát te magad szűröd és készítesz belőle egy csodás vacsorát, vagy egy nagy adag gusztustalan szemetet. A szomorú, hogy mind a kettőt neked kell megenned.
    A kérdés csak az, hogyan dobjuk ki a szemetet? Hogyan dobjuk ki a régi szűrőket - torzítókat - és engedjük hogy a legtisztább, legszebb alapanyagok a maguk ragyogó csodálatos formájában nyilvánuljanak meg.

Plitvicei tavak - egy szép hétvége élményei

    Elmúlt vasárnapra borzasztó időt jeleztek Zágráb környékére. Előrejelzésbe még ennyi felhőt és villámot nem láttam... de úgy tűnik, hogy a pozitív - vagy a hihetetlenül makacs - hozzáállás, ismét segített. Napfényes vasárnap virradt ránk, egy esős szombat éjjel után.

    Az önkéntes horvát idegenvezetőnk - egy kedves kollégánk Robert - összeszedett minket a hoteleknél és nekiindultunk, hogy meglátogassuk a híres Plitvicei tavakat. A vicces az, hogy igazán nem esik messze tőlünk. Évek óta hallottam róla, hogy gyönyörű, 4. alkalommal dolgozom itt, mégis most jutottam el oda először. Az út első rövid szakasza Zágrábból autópályán visz, a pályadíj 19 kuna körül van. Aztán kis vidéki utakon autóztunk egy csodás, zölden ragyogó vidéken. Útközben is sok érdekesség tárul az ember szeme elé, szerintem mindenki találhat az érdeklődési körének megfelelő látnivalót.
    Egy helyen például katonai járművek voltak kiállítva. A lövegtől kezdve orosz MIG-ig bezárólag. Sajnálatos oka a kiállításnak, hogy a háború anno ezt a régiót érte el először. Voltak települések ahol vezetőnk szomorkásan mutatta az újonnan épülő házakat.
    A Slunj folyó fölött áthaladva - sajnos a település nevére nem emlékszem csodás látványban volt részünk. A hegyfiókák között kanyargó folyó, dimbes-dombos vadregényes tájain, apró kis házak sorakoztak. Némelyik a vízesések tövében a híd lába alatt. Egyszerre volt modern és meseszerű.
    Ha valaki erre az utazásra szánja el magát, feltétlenül álljon meg egy kis kávézóban valahol az út mellett. Nehéz megfogalmazni... jártam már jó néhány mediterrán országban, de ez valahogy mégis más... na jó, lehet hogy a csinos felszolgáló hölggyel összevillanó tekintet is dob a komfortérzeten, de valahogy otthonos érzés.

Így néz ki egy komoly ember, akinek egy több százezer euros projekt felelőssége nyugszik a vállán. :-) A főnök. :-)

    S a park.... a parkolás 7 kuna óránként, míg a belépő 110 kuna, ami tartalmazza a hajó és busz használatát a parkon belül. Amikor először megpillantottam a tavat elakadt a szavam, majd hosszas fejforgatás után, azt kérdeztem Robert-től - helyi kísérőnktől:
- Mondd csak, nem forgattak itt filmet véletlenül?
- De, elég sokat.
- Például indiánosat? - kérdeztem vigyorogva.
- Ja, ja, persze, persze - vigyorgott ő is - Winetou, Az esüst tó kincse.... Tudod a mai napig összejönnek itt az emberek indiános jelmezekbe...
Ezt sem tudtam, de a 15-20 éve látott filmkockák eszembe jutottak ahogy megpillantottam a helyet.

    A víz színe, valami gyönyörű... én eszméletlen kéknek mondanám, bár ők esküdtek a kékes zöldre. Tengernyi apró halacska úszkál bennük és

mindent betölt a víz fantasztikus illata. Az első gondolatod, hogy belegázolsz a vízbe és ki sem jössz belőle csak hagyod hogy elringasson belőled minden feszültséget. Nos a tiltó tábla elegendő visszatartó erő.... bár többször felajánlottuk egymásnak, hogy behajítjuk másikat és akkor nem kell magyarázkodni....:-)

Itt értünk először víz közelbe... úgy vonzott minket, mint lepkét a fény.

Kb 200 méter után, belefutsz az első és leghatalmasabb vízesésbe. Olyan mint egy szép nő - gyönyörű és nehezen megközelíthető. Ha igazán élvezni akarod, akkor korlátokat kell áthágni érte. Legalább egyet... :-) Megtettük. :-) Fantasztikus, amikor leülsz egy sziklára és érzed ahogy a finom, hűsítő vízpermet lecsapódik az arcodra, karodra....

A szálló vízpermet illata... hm

A rendíthetetlen felfedezők. :-)

   Az egész tórendszer lépcsőzetes és hosszan sétálhatsz fel a felső pontjáig. Igénybe vehetsz buszt is, ha valami baj van a lábaddal.... de nagyon megéri sétálni. Lépésről lépésre ámulsz el a csodákon. Egy beugróban megbújó vízi barlang vagy egy magasan a tó fölé nyúló szikla. Egy másik barlang aminek a bejáratából egy csodás szeltét látod a parknak sziklakeretbe foglalva.
    Azt veszed észre hogy elkezdesz lélegezni. Nem kell meditálni, meg figyelni... egyszerűen természetessé válik, hogy lassan és hosszan szívod be a levegőt, miközben élvezed a megbúvó virágok illatát. S olyan hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajtad. Kedvem lett volna leülni egy sarokba és csak bámulni azt a frissen megpillantott szépet ami megérintett, de tudtam hogy kevés időnk van. S miden megtett lépéssel egy újabb csoda tárul elénk.

     Eleinte folyamatosan ugrattuk egymást, de egy idő után elfogytak a szavak. Amikor szövegelő görög-magyar kétszemélyes szini társulat elnémul, akkor a Horvát kolléga elégedett mosollyal teszi fel a kérdést: "No mi van fiúk? " :-) S válaszul csak valami ügyetlen kalimpálást kap, ami kb azt jelenti:
"Nézz körül ember, erre nincs szó. "

S tényleg nincs..

     Szintén vicces, de úgy tűnik Nicholas és én is elég kemény dohányosok lettünk az évek alatt - munka, stressz és van még néhány kifogás.. :-) - de attól a pillanattól fogva, hogy kiléptünk az autóból, eszünkbe sem jutott hogy de jól esne egy cigi. Mielőtt elindultunk visszafele, az autó mellett tárgyaltuk meg - egy cigi mellett természetesen - milyen különös dolog is ez. Tényleg megfeledkeztünk a cigiről 6-7 órára.... Alighanem ez is egy módja lehet a leszokásnak. :-) 

Felülről a csoda

Mesebeli és mégis valós...

    Ha azt tervezed, hogy eljössz ide, felejtsd el az egynapos utazást. Nem elég. Ha mindent ki akarsz élvezni, feltétlenül több idő kell. Rengeteg látnivaló van a környéken és az emberek nagyon barátságosak. A környező folyókon kipróbálhatod a raftingot - ez a következő ravasz tervem - és ezernyi kirándulást tervezhetsz a hegyek között.

Mintha egy hd-s természetfilmben sétáltam volna.... ha a képeket nézed azt mondod Photoshop, ha a valóságot akkor is. :-)

Ez a fickó hogy került a képre?! S mit vigyorog annyira? :-)

Rengeteg kissebb vízesés bújik meg, mint ez is...

S a kiépített utak ellenére is természetes és vadregényes... talán éppen ezért. Vigyzának rá.

Néha olyan kék lagunás érzésem volt..... Kerestem is Brooke Shields-t... :-)

    A haza úton, meglátogattuk az egyik helyi erőműves kolléga - barát - otthonát. Együtt dolgozunk és ő segít nekünk a vevő oldaláról. Végtelenül rendes ember. Megharcolta a maga háborúját - szó szerint - és néhány ujja bánta, talán ezért árad belőle egyfajta hihetetlen nyugalom és erő. 

   A hatalmas családi ház a hegyek között bújik meg, kb egyórányi autóútra Zágrábtól. 3 generáció él egy fedél alatt Horvátország legtisztább folyójától tíz percnyire. Képzeljétek el, hogy ivóvíz tisztaságú folyó.... saját fürdőhelyük van és csend....

    Pillanatok alatt tele lett az asztal és bár a család csak horvátul beszélt, mégis gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A jóféle házi készítésű fehér bor alapos - és cseppet sem túlzó - dicsérete, megnyitotta a kapukat a vendéglátó szívéhez. :-) Az asztalra került a füstölt sonka, kolbász, újhagyma, s friss kenyér ahogy azt egy vidéki háznál szokás. Horvátul és angolul röpködtek anekdoták, munkáról, háborúról, disznóvágásról.... nyelvtudás ide vagy oda, megértettük egymást. Otthonos érzés volt, ami ritka madár a mi életünkben.
     Isten óvja és segítse a vendéglátóinkat. Nagyon hálás vagyok ezért a szép napért.

Egy kis fizika...

Az alábbi idézetet a facebook-on találtam egy fénykép kíséretében és bevallom elgondolkodtam.

"Osho, mi a különbség az egészséges önszeretet és az egoista önimádat között?

A kettő között óriási különbség van, bár nagyon hasonlítanak egymásra. Az egészséges önszeretet igazi vallásos érték. Aki nem szereti önmagát, az senki mást sem tud szeretni. A szeretet első rezdülései a szívedben születnek, ezért aztán ha saját magad felé nem érzed ezt, akkor senki más irányában sem érezheted, hiszen mindenki más messzebb van tőled, mint te saját magadtól.

Olyan ez, mint amikor egy tökéletesen nyugodt tóba követ dob az ember; az első hullámok közvetlenül a kő körül keletkeznek, és csak azután távolodnak tőle a part irányába. A szeretet első rezdülései saját magadban és körülötted keletkeznek. Az embernek először a saját testét, a saját lelkét, a saját teljességét kell szeretnie. Ez teljesen természetes. Másképp nem is tudnánk életben maradni. És ez így csodálatos, mert az önszeretet mindenkit megszépít. Aki szereti magát, megszépül; vonzó lesz és elegáns. Aki szereti magát, szinte szükségszerűen elcsendesedik, meditatívabb, békésebb lesz, mint az, aki nem szereti magát."

    Önmagunk szeretete, valóban ez az első lépés. S minden első lépés tökéletlen és bizonytalan, remegő térdű - legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Aztán egyre magabiztos lesz, míg nem kezdesz igazi szabad emberként boldogan és gondtalanul futkározni. De bizony attól még néha elesel... néha lehorzsolod itt ott, s ha szerencsés típus vagy, akkor tanulsz belőle.
   Az én tapasztalatom az, hogy elég sokan rájöttünk már a fenti tételre és elkezdtük megtenni az első botladozó lépést azzal hogy elfogadtuk magunkat. De úgy érzem ez is több lépcsős folyamat... úgy értem, elfogadom magam gyengének, esetlennek és bizonytalannak is. Nem ostorozom magam azért, ha ezt vagy amazt nem tudtam megtenni. Ha a harminc év alatt rám rakódott szerepekből nem tudok holnapra kibújni. Ez egy természetes folyamat. Néha elfáradunk, néha elfelejtjük mindazt amit már megtanultunk.... de ez nem baj.
   Én úgy érzem elfogadtam magam annak aki vagyok. Nem akarok már mást mutatni a világ felé, de akaratlanul is belebújok néha egy-egy szerepbe. De most úgy érzem addig nincs baj, amíg tudod hogy szerepet játszol csupán, s nem a szerep játszik téged. De azt veszem észre, hogy a végletekig feszítem magam fizikailag, lelkileg és amikor rettentően elfáradok akkor értetlenül kérdezem magamtól, hogy mégis mi a baj. Hová tűnt a lendület?  Hová tűnt az energia? A jókedv? Mi a baj?
    Aztán lassan ráébredek, hogy a baj az hogy elhanyagoltam magam. Nem szakítottam időt a pihenésre - s nem a fáradtan bezuhanok az ágyba és ki sem mászom onnan fajtára gondolok - a töltődésre. Mondd, hajszolnád így a végletekig azt akit szeretsz?
   Hogy kinek mit jelent töltődni, az mindenkinek saját magának kell felfedeznie. Engem feltölt az ha a barátaimmal lehetek. Nem kell megváltani a világot, nem kell hogy vidámak legyenek, egyszerűen a tény, hogy ott vannak. Valahogy úgy tudnám ezt elmagyarázni, mintha mindenkit körbevenne egy burok, egy energiamező és olyankor ez a két mező összehangolódik, megnő, besűrűsödik és mindaz ami nyomasztó, fárasztó, mindaz ami teher már nem tud áthatolni rajta. S ha át is jön, nem képes beinni magát a lényembe.... s amikor elválunk, akkor ezt a vastag erős burkot visszük magunkkal.
    De ilyen az is, amikor írok.... szinte mindegy hogy mit. Ilyen kusza gondolatokat mit ez, levelet, mesét..... amikor a cselekvésben feloldódik a lényem. Azt hiszem ez is egyfajta meditáció. A figyelmem fókuszálódik a formálódó szövegre és nem csapong céltalanul múlt, jövő, emberek, feladatok között.
    Szóval ha önmagunk szeretetéről beszélünk, ennek úgy érzem elsődleges feltétele a gyakori kommunikáció önmagunkkal. Ahogy az Alkímistában megfogalmazták - "Beszélgess a szíveddel." - saját tapasztalat, minél inkább halogatod ezt a beszélgetést, annál nehezebben fogsz szót érteni vele. De ehhez is van segítség: www.belsoforras.hu , www.fenyfolyo.hu mind a két oldal olyan technikákkal foglalkozik, amelyek közelebb visznek önmagadhoz.

    De ami sokkal jobban érdekel most, az a második lépés. Ha önmagunk - illetve a világ, az emberek - szeretete olyan, mint a vízbe dobott kő, akkor minden embernek van egy behulló köve a világtengerbe. S minden kő állandóan hullámokat vet. Rettentően tetszik ez a példa, mert megmozgatja agyam analitikus - fizikát szerető - részét. Önmagunk igaz szeretetének megtapasztalása szerintem akkor indul be igazán, amikor egymagunkban képesek vagyunk ezt megtapasztalni.
    De az ember közösségi lény. Állandóan kapcsolódunk másokhoz. Találkozunk mások hullámaival. S mi történik amikor két hullám találkozik - maradjunk most ennél az egyszerű esetnél. Interferencia.  Amikor két hullám találkozik, létrejön egy reakció. A források frekvenciája - tudati szintje - hullámhossza, alapvetően meghatározza a várható kimenetelt. A hullámok kiolthatják vagy felerősíthetik egymást. Könnyű analógiát vonni az emberi kapcsolatokkal. :-)
    De van még egy érdekes jelenség. Amikor egy hullám a másik hullámmal találkozva visszaverődik. Sokan ezért hajszolják a szerelmet, mert az is egyfajta visszaverődés. A bennünk ébredő szerelem egy része,  másik szeméből ránk sugárzik vissza. A szerelmünk szemében látjuk meg igazán, hogy szerethetők vagyunk. De ki is a forrás emberek? Hol ébred az egész? Önmagunkban. Félreértés ne essék, nem azt mondom hogy nem létezik a szerelem, hanem azt hogy nagyon is valós dologról beszélek, ami belőlünk indul. Mindenki egy aprócska hullámgenerátora a létezésnek és mindenki ilyen hullámokat szór maga köré.
    Amikor szerelmes leszel, akkor is egy ilyen interferencia történik és a hullámok nagysága összeadódik és egyben visszahat rád is, felemel, az egekbe repít, sérthetetlenné tesz a világgal szemben....de a forrás te vagy. Nélküled nincs meg a "szuperhullám" másik fele. :-)
    Maradva a hullámelméletnél, képzeljétek el, hogy minden nap, minden percbe sugárzol egy jelet és az a jel visszaverődik rád. Mint a radar....lehet hogy torzul a visszaverődés során, de valami módon mégis belőled fakad. Mit jelent ez? Ha rossz kedved van és tojsz a világra, na akard tudni mi fog rád visszaverődni. :-)

    Persze, persze... - hallom a másik oldal gondolatit. Már megint egy fickó aki a pozitív gondolkodásról papol, de az nem könnyű.... hogy a fenébe lenne az. Képzeld el a gyönyörű kis országunkat, ahol az emberek szenvednek és küzdenek a megélhetésért. Elkeseredettek, fáradtak, kilátástalan küzdelmet folytatnak a mindennapi megélhetésért. S most képzeld el, hogy egy ilyen ember milyen teret sugároz maga köré. S most képzeld el, hogy nem egy ember van, hanem milliók. S a sok hullám összeadódik, felerősödik és olyan mint egy cunami...... megvan a sodró víz képe.
    S a szeretet, a pozitív gondolkodás, a figyelem.... ezek olyanok, mint a gyertyák a viharban. Egyáltalán nem könnyű. A legnagyobb harcosok azok, akik megőrzik ezt a lángot a vihar közepén. Keresd meg a tüzet önmagadban és szítsd föl hatalmasra, hogy egy kicsit mások is melegedhessenek a közelében. Hogy szebb irányba torzítsa a többi hullámot....

Szép estét.