"Mindegy, hogy honnan.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.
Mindegy, hogy hová. Mindegy,
hogy mégy-e. Figyelj.
"
F.A
Az utazás tényével, semmi gondom nem volt, egészen az indulást megelőző 7.-8. napig, amikor is szörnyű félelem tört rám. Nem mondom, a múltban már előfordult, hogy depressziós tüneteteket produkáltam, de a félelem soha nem volt még ilyen erős. Nem tudtam mitől félek - hiába néztem szembe az érzéssel önmagamban, nem leletem az okát. Néhány napig, csak tehetetlen nézője voltam tudatom show műsorának. Megfáztam és ez jó ürügy volt, hogy ne keljek ki az ágyból, s hogy kerüljem a kommunikációt mindenkivel. Olyan rosszul voltam, hogy még dohányozni is elfelejtettem. :-)
Aztán a kötelezettségeim kimozdítottak a négy fal közül, s ha már mozgásban voltam, hát megkerestem a hozzám legközelebb álló embereket. Magam sem tudtam miért.... talán, hogy elköszönjek. Így utólag látom, hogy valójában tényleg ezt tettem. Elmondtam amit még el szerettem volna mondani, de eddig nem tettem. S volt ahol egyszerűen csak elmondtam mennyire hálás vagyok azért, hogy velük lehetek - lehettem. S bár jól éreztem magam a barátaimmal, mégis ott ólálkodott - az olyankor csöndesen háttérbe húzódó - bensőmet markoló félelem. A halálfélelem.
Még szombat reggel is velem volt, miközben a családdal beszélgetve vártam a taxit. Valahol úton a reptér felé veszítettem el. Emlékszem ahogy elindultam a kertkapu felé másfél táskában az életemmel, Shakespeare, Macbeth -jének egy sora jutott eszembe: "Hát jöjjön aminek kell, a legszörnyűbb nap is csak lefut egyszer." Olyan mélyen tragikus volt, hogy kínomban muszáj volt röhögnöm.
A repülőutak alatt, már határtalan béke volt a szívemben és egyfajta csönd. Nem volt euforikus, nem volt depressziós....hm, nehéz szavakkal leírni, talán a derűs közelíti meg a legjobban. Igyekeztem kitárni a szívemet és figyelni mindarra ami megérint. Az előzmények után arra a következtetésre jutottam, hogy ez az út, vagy nagyon komoly változást hoz a számomra, vagy valami fizikai szörnyűséget. Bárhogy is, egyedi élmény lesz. :-)
Kicsit elméláztam, mit is szeretnék írni. Hosszú, eseménytelen repülőút
egyetlen említésre méltó pontja talán a mellettem üllő svéd házaspár volt. Derűs, mosolygós kisugárzásukat és természetes - őszinte - mosolyukat jó előjelnek tekintettem. Éppen nyaralni indultak New Yorkba. A közös
témát gyorsan kimerítettük, de meglehetősen jó társaság voltak. Éppen
megfelelőek.
Írjak arról, milyen egy nagy reptér éjszaka? Néhány nagy
hangú alaktól eltekintve, hideg fények és fáradt emberek. Acél, beton
és műanyag borítás mindenfelé, egy kicsit lelassul a tömeg áramlása, a
vámosok azonban frissek és célirányosak. Minden fennakadás nélkül siklom
át rajtuk. Először egy kis bizonytalansággal keresem a Rental Car
feliratot, majd miután konstatálom hogy tényleg nincs ilyen, meglódulok
az információs pult felé. A hölgy kedvesen a magas vasút felé irányít.... hát
persze, ez egy nagy reptér.
New York mindig meglep egy kicsit. Amikor itt voltam, akkor sem vonzott igazán - ahogyan most sem. Valahogy személytelennek éreztem, mint a legtöbb nagyvárost, aztán egy sarkon a befordulva a tömegben, megpillantottam egy embert akire felfigyeltem. Most az Avis irodában jártam így. Felvettem az autót és közben elbeszélgettem a pultos hölggyel, hihetetlenül segítőkész volt - amikor mondtam, hogy egy kollégámmal kellene találkoznom, megtett mindent hogy előkerítse. Minden jóakarat ellenére várakozni kényszerültem és egyszerre csak szóba került a rádióban Whitney Huston halála. Az idősebb és a fiatalabb hölgy igazi szomorúsággal beszélt az elhunytról, a nehézségeiről, tényleg érezni lehetett a szeretet. Annyira emberi volt, s ahogyan a rádióban felcsendült a I will always love you, a fekete lány énekelni kezdett, s bár nem volt tökéletes, de szív az volt benne....
New York mindig meglep egy kicsit. Amikor itt voltam, akkor sem vonzott igazán - ahogyan most sem. Valahogy személytelennek éreztem, mint a legtöbb nagyvárost, aztán egy sarkon a befordulva a tömegben, megpillantottam egy embert akire felfigyeltem. Most az Avis irodában jártam így. Felvettem az autót és közben elbeszélgettem a pultos hölggyel, hihetetlenül segítőkész volt - amikor mondtam, hogy egy kollégámmal kellene találkoznom, megtett mindent hogy előkerítse. Minden jóakarat ellenére várakozni kényszerültem és egyszerre csak szóba került a rádióban Whitney Huston halála. Az idősebb és a fiatalabb hölgy igazi szomorúsággal beszélt az elhunytról, a nehézségeiről, tényleg érezni lehetett a szeretet. Annyira emberi volt, s ahogyan a rádióban felcsendült a I will always love you, a fekete lány énekelni kezdett, s bár nem volt tökéletes, de szív az volt benne....
"Nincsenek közönséges pillanatok! Mindig történik valami! " (Békés
harcos útja)
Az éjszakai autózás, eléggé szürrealisztikusra
sikerült. Lehajtó, felhajtó, aluljáró, felüljáró, fizetős út, sorompó,
híd, zajfogó falak, autópálya.... "Hál isten, nincs forgalom!" "Jézus,
miért nincs forgalom így mindjárt elalszom!" Amikor azt vettem észre,
hogy a kétsávos útból mind a két sávot használom egy ideje, akkor megálltam a
következő kamionos pihenőnél s rágyújtottam egy cigire.
Ezek a pihenők
szerintem sokkal murisabbak este. A hideg éjszakán erős szél süvít
keresztül, miközben mégis egy kis ködszerű életlenséget kölcsönös valami
a tájnak. Könnyen megindul a
fantáziám. Elképzelem Stephen Kinget, ahogy éppen ihlet hiánnyal küzd - nem
is olyan messze innen - az éjszakában és kiruccan az út menti kúthoz egy
kis nasiért. Írói válság megoldva.
Pár éve voltam már itt és így sok dolog nem ér váratlanul. A nagyobb távolságok, a nagyobb autók... már akkor is lenyűgöző volt, hogy a boltban szolgáltatást nyújtanak és nem csak eladnak. Mondok egy példát. Szerettem volna venni egy tablet-et. Bemegyek az első üzletbe ami az utamba kerül. Odahaza már néztem az árakat, s első pillantásra felfedeztem laza 40% különbséget. Elgondolkodva kapdostam a fejem egy Ipad és egy toshiba tablet között, mintha teniszmeccsen lennék. Az eladó csendesen és udvariasan megkérdezte segíthet-e, hát közöltem hogy egy tablet-et szeretnék, de nem igazán tudok dönteni. Valamiért az Ipad jobban vonz.
S erre a srác elmondta, hogy valóban az Ipad igen népszerű azonban.... felsorolt körülbelül 5 darab egyenként is döntő érvet ami a Toshiba mellett szólt, majd még hozzátette hogy összességében 200 dollárral olcsóbban kapom meg ugyanazt a képességű eszközt ha a Toshibát választom. Udvarias, szakmailag hozzáértő, nem tolakodó és korrekt.
De nem kell ennyire messzire menni, még az egyszerű tesco szerű bevásárló központ pénztárosai is tudják, hogy a mosoly és az udvariasság az üzlet része. Látom a fáradt arcukat, de ennek ellenére ott a mosoly és az udvariasság. Ez a társadalom a fogyasztásra épült fel. Meglepő egyébként, amikor visszamosolyogsz egy "tesco"pénztárosra és szép napot kívánsz neki is. Egy pillanatra meglepődik és megnézheted milyen az igazán hálás és nem szolgálati mosoly. Kösz hogy embernek nézel s nem egy gépnek tekintet.
Volt ami viszont meglepett és ha olyan fajta lennék, lehet hogy rossz érzéseim lennének miatta. Nos lehet, hogy amikor itt voltam még nem beszéltem jól angolul, de nem emlékszem hogy panaszkodni hallottam volna őket. Persze, téma volt az emelkedő benzin ár - meg sem közelítette az akkori magyar árakat - meg az aktuális háború amit ők kezdtek.... de ezek most másfajta panaszok. Másfajta kisugárzás. Régen amikor megérkeztünk a tréning centerbe és az első nap kaptunk egy kártyát, amin volt 65 dollár költőpénz, amit levásárolhattál a kantinban, vagy a folyosókon elhelyezett automatákból. Azt mondták, ha lemerül szólj bátran.... többet keresel a GE-nek egy nap alatt, mint amit egy hét alatt le tudnál kajálni. Ez volt a fő szlogen. A központi csarnokban telefonok voltak, ahonnan ingyen telefonálhattál bármelyik országba. Sokkal több ember volt a központban.
S most.... Egy lekezelő hölgy fogadott minket, olyan volt a kisugárzása, mintha valamiért.... nem is tudom, lenézne minket... ( Később tudtam meg, hogy a cégünk Hustonban megépítette a saját oktatóközpontját és ide már nem fog több osztály érkezni. A gőz részleg már elköltözött.... hát ezért volt kevesebb ember. ) Megkaptuk a kaja kártyát, de közölték hogy osszuk be, mert nincs másik. A kantin színvonala sokkal szegényesebb, a telefonok eltűntetek, az automaták szintúgy.... Az instruktorok a fejetlenségre és a szervezetlenségre panaszkodnak egymás között. Vajon mikor tűnt el az a büszkeség, hogy a világ legnagyobb cégének dolgozunk? Felénk eljátsszák a hozzáértő instruktort, közben fahangon a gépről felolvassák azokat az adatokat, amelyek bármelyikünknek - aki már egy ideje itt dolgozik - kép perc alatt elérhető. S közben mi is látjuk, hogy nem érdekli őket. Még azt is észrevettem, hogy féltik az állásukat....
Erre az egész benyomáshalmazra az tette fel a pontot, amikor az első - mondom az első - nap végén, az instruktor közölte, hogy ha szeretnénk egy közös tablókép szerűséget a tréningről akkor szóljunk. A felesége fényképész és a kinti falon látott képeket is ő készítette. Ha szeretnénk, fejenként 25 dollár. 20 vagyunk a csoportban.... Majd elővett egy nagy dobozt és közölte, hogy a felesége egyébként még takarókat is készít..... no itt egy kicsit katapultált az agyam. Egy GE gázturbina tanfolyam keretén belül, termékbemutatót tartunk Amerikában, angol, magyar, olasz, török és fülölszigeteki vasipari munkásoknak.... csak én látom ezt groteszknek.
Még jobban körülnézek majd máshol is, de a központban töltött idő alatt ez volt az első benyomásom az országról. Még az itteni üzemben is a pénzügyesek állnak mostanság a tápláléklánc csúcsán. Takarékoskodni kezdenek, egy alapvetően fogyasztó - fogyasztás orientált társadalomban. Furcsa és egy kicsit ijesztő.
Pár éve voltam már itt és így sok dolog nem ér váratlanul. A nagyobb távolságok, a nagyobb autók... már akkor is lenyűgöző volt, hogy a boltban szolgáltatást nyújtanak és nem csak eladnak. Mondok egy példát. Szerettem volna venni egy tablet-et. Bemegyek az első üzletbe ami az utamba kerül. Odahaza már néztem az árakat, s első pillantásra felfedeztem laza 40% különbséget. Elgondolkodva kapdostam a fejem egy Ipad és egy toshiba tablet között, mintha teniszmeccsen lennék. Az eladó csendesen és udvariasan megkérdezte segíthet-e, hát közöltem hogy egy tablet-et szeretnék, de nem igazán tudok dönteni. Valamiért az Ipad jobban vonz.
S erre a srác elmondta, hogy valóban az Ipad igen népszerű azonban.... felsorolt körülbelül 5 darab egyenként is döntő érvet ami a Toshiba mellett szólt, majd még hozzátette hogy összességében 200 dollárral olcsóbban kapom meg ugyanazt a képességű eszközt ha a Toshibát választom. Udvarias, szakmailag hozzáértő, nem tolakodó és korrekt.
De nem kell ennyire messzire menni, még az egyszerű tesco szerű bevásárló központ pénztárosai is tudják, hogy a mosoly és az udvariasság az üzlet része. Látom a fáradt arcukat, de ennek ellenére ott a mosoly és az udvariasság. Ez a társadalom a fogyasztásra épült fel. Meglepő egyébként, amikor visszamosolyogsz egy "tesco"pénztárosra és szép napot kívánsz neki is. Egy pillanatra meglepődik és megnézheted milyen az igazán hálás és nem szolgálati mosoly. Kösz hogy embernek nézel s nem egy gépnek tekintet.
Volt ami viszont meglepett és ha olyan fajta lennék, lehet hogy rossz érzéseim lennének miatta. Nos lehet, hogy amikor itt voltam még nem beszéltem jól angolul, de nem emlékszem hogy panaszkodni hallottam volna őket. Persze, téma volt az emelkedő benzin ár - meg sem közelítette az akkori magyar árakat - meg az aktuális háború amit ők kezdtek.... de ezek most másfajta panaszok. Másfajta kisugárzás. Régen amikor megérkeztünk a tréning centerbe és az első nap kaptunk egy kártyát, amin volt 65 dollár költőpénz, amit levásárolhattál a kantinban, vagy a folyosókon elhelyezett automatákból. Azt mondták, ha lemerül szólj bátran.... többet keresel a GE-nek egy nap alatt, mint amit egy hét alatt le tudnál kajálni. Ez volt a fő szlogen. A központi csarnokban telefonok voltak, ahonnan ingyen telefonálhattál bármelyik országba. Sokkal több ember volt a központban.
S most.... Egy lekezelő hölgy fogadott minket, olyan volt a kisugárzása, mintha valamiért.... nem is tudom, lenézne minket... ( Később tudtam meg, hogy a cégünk Hustonban megépítette a saját oktatóközpontját és ide már nem fog több osztály érkezni. A gőz részleg már elköltözött.... hát ezért volt kevesebb ember. ) Megkaptuk a kaja kártyát, de közölték hogy osszuk be, mert nincs másik. A kantin színvonala sokkal szegényesebb, a telefonok eltűntetek, az automaták szintúgy.... Az instruktorok a fejetlenségre és a szervezetlenségre panaszkodnak egymás között. Vajon mikor tűnt el az a büszkeség, hogy a világ legnagyobb cégének dolgozunk? Felénk eljátsszák a hozzáértő instruktort, közben fahangon a gépről felolvassák azokat az adatokat, amelyek bármelyikünknek - aki már egy ideje itt dolgozik - kép perc alatt elérhető. S közben mi is látjuk, hogy nem érdekli őket. Még azt is észrevettem, hogy féltik az állásukat....
Erre az egész benyomáshalmazra az tette fel a pontot, amikor az első - mondom az első - nap végén, az instruktor közölte, hogy ha szeretnénk egy közös tablókép szerűséget a tréningről akkor szóljunk. A felesége fényképész és a kinti falon látott képeket is ő készítette. Ha szeretnénk, fejenként 25 dollár. 20 vagyunk a csoportban.... Majd elővett egy nagy dobozt és közölte, hogy a felesége egyébként még takarókat is készít..... no itt egy kicsit katapultált az agyam. Egy GE gázturbina tanfolyam keretén belül, termékbemutatót tartunk Amerikában, angol, magyar, olasz, török és fülölszigeteki vasipari munkásoknak.... csak én látom ezt groteszknek.
Még jobban körülnézek majd máshol is, de a központban töltött idő alatt ez volt az első benyomásom az országról. Még az itteni üzemben is a pénzügyesek állnak mostanság a tápláléklánc csúcsán. Takarékoskodni kezdenek, egy alapvetően fogyasztó - fogyasztás orientált társadalomban. Furcsa és egy kicsit ijesztő.
Az udvariasságuk mögött, nagyon sok embernél ott van egy fajta távolságtartás. Kíváncsi vagyok, hogy ez csak cégen belül érezhető, vagy ország szinten is? Mint akik a pertől félnek egy rossz munkahelyi mondat vagy helytelen viselkedés miatt.... tartanak tőlünk. A mi reakcióinktől is..... tényleg különös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése