New York, New York - USA III. bejegyzés

    A szombati napot városnézésnek szenteltük New Yorkban. Mit mondhatnék erről... egy török, egy olasz és egy magyar elindul a nagyvárosba... mint egy rossz vicc kezdete. De valójában egy elég kalandos és vicces kis nap volt. Az út New Yorkig megközelítőleg három és fél óra volt. A közös nyelv tökéletlen ismerete eleinte döcögős társalgást eredményezett, de nem zavartattam magam.
   Igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből és a jókedvem szép lassan átragadt a többiekre is. Azt vettem észre, hogy a melóban megesett érdekesebb sztorikat mesélem, egy két viccet ami eszembe jutott útközben és átment amit mondani akartam, mert szép lassan felengedtek ők is. S kezdtek beszédesebbé válni.

George Washington Brigde - az első dolog amit megpillanthatsz  New York-ból. Persze csak a fizető kapuk után. :-)

    A városban az első állomásunk Yankee stadion volt. Részemről mindenféle terv nélkül indultam neki a városnézésnek. Valahogy úgy voltam vele, egy nap nem elég felfedezni New Yorkot, de talán kaphatunk egy kis ízelítőt belőle. S akkor már viccesebb, ha úszunk az árral. A legkritikusabb kérdés a parkoló hely volt, amiért a kollégák elég sokat aggódtak, ezért javasoltam a stadiont. Ott biztos akad parkolóhely és elcsíphetünk egy földalatti vonalat. Subway. :-)
    Persze a stadion körül nem találtunk semmit, ellenben Bronx-ban. Hmmm.... ott volt bőven. Ledobtuk a kocsit egy kis utcában és nyakunkba vettük a várost. ( A törökökről érdemes tudni, hogy katonás egy nép. Nem szeretnek hibázni és nagyon félnek is tőle, hogy valamit rosszul csinálnak. Száz százalékig biztosak akarnak lenni abban, hogy nem állnak tilosban - annak ellenére hogy a tábla elég világosan fogalmaz - például. Ezért képesek Bronx közepén az első fekete sráctól megérdeklődni hogy ha itt hagyjuk az autót míg várost nézünk, akkor lehet-e problémánk belőle.
Csöndesen odasúgtam az olasz kollégának, hogy így kell egy autótolvajtól információt kérni. :-) De mindegy is, Bakthiar megnyugodva tért vissza és elindultunk a belváros felé. )
    Érdekes ki hogy látja a világot. Ahogy körbenéztünk miközben a földalatti felé mentünk - vasúti sínek, lepukkant környék, szemét-szemét hátán - Anthonio vigyorogva annyit mondott.
- Teljesen otthon érzem magam. Pont olyan mint Nápoly. Szemét, szemét hátán.
- Azt hallottam, hogy egy-két környék nem biztonságos New Yorkban - mondta a török kolléga. - Talán jobb lenne sötétedés előtt visszatérni.
Én meg csak vigyorogtam, mert tudtam hogy abból aztán nem lesz semmi.

Subway. Természetesen elsőre rossz vonalra szálltunk, de második alkalommal már egyenesen a Central park északi csücskében találtuk magunkat. Mit mondhatnék, amit a képek nem mondanak el?

Gyakorlatilag az első lépések után ilyen látvány fogad.

Ezt a sziklát már láttam egy pár filmben, csak nem sikerült ugyanabból a szögből elkapnom. 

Beszédes kép ez...

Még az odafelé úton megjegyeztem a srácoknak, hogy ha tehetném, akkor hoznék egy Smart-ot Európából. Biztos mosolyt csalnék az arcukra... de az elképedésükre is kíváncsi lennek amikor meglátják. "Eeez autóóóó?!" S erre tessék, ott parkol a Central Park West-en. Érdemes megnézni a képen az arányokat... nagyon vicces. 

Klasszikus... :-)

Central Park West Avenue

    A keleti oldalról indulva az orrunk, szemünk után haladva szeltük át a parkot és a  Central Park West-en folytattuk utunkat a Colombus Circle-ig. Mivel a séta és az idő is ebédet követelt, kipróbáltuk milyenek az utcai árusok. Annyi filmen látni ahogy az emberek kiszaladnak az utcára és tömik a fejükbe a hamburgert, hot-dog-ot... nos mi is beálltunk közéjük. Az előbbi kettőről csak másodkézből tudok nyilatkozni, de Anthonio szerint nagyon finom volt. A falafel sem volt rossz, s immár tele hassal folytathattuk a sétánkat a Broadway-en a Times Square felé.

Colombus Circle

Még ugyanott, csak más szögből...

S igen, ez már a Broadway...

Bal sarokban Antonio..... s egy broadwayi csendélet...

Times Square 

No Comment....

Nappal még viszonlag nyugodt körülmények között...

Igen, találkoztam hírességekkel Amerikában. :-)

     S ha már - az idő szűkössége miatt - nem élvezhettünk egy előadást vagy  egy jó kosár meccset New Yorkban..... beálltunk a többi ember közé a Starbucks-ban és kávéval a kézben nézegettük a tér káoszos összevisszaságát.....(igazából több alkalommal leszólítottak az utcán, stand up, musicel... be lehetett volna jutni valahová... de sajnos nem úgy alakult.) 

    Késő délután is visszakeveregtünk oda, s az amúgy sem kevés emberszám addigra megduplázódott. Fekete emberek, fekete jelmezekbe öltözve - mint egy másodrangú fantazy gonosz katonái - hangosan szónokoltak téren. "The white men law... the black men law.... The Power.... The God.... " - érdekes módon volt nézőközönségük. Engem untattak, hát gyorsan otthagytuk őket.  

Innen rendszertelenül sétálgattunk mindig arra ami éppen érdekesnek tűnt, s meglepő módon így is ráleltünk egy-két látványos dologra. Fantasztikus, ahogy változik az egyes városrészek arculata, kisugárzása.

Ezt imádtam, egy darabka történelem az utcán.... tudom, tudom... de akkor is. :-)

Nos South Ferry subway station, kikötő.... ilyen messze van a Liberty island és a Szabadság Szobor. 

Szél volt és csípős hideg....

Csendélet a kikötőből....

    A kikötőben egyébként fiatal fekete srácok tartottak hipp-hopp bemutatót. Le a kalappal a képességeik előtt... nem semmi volt. A csípős hideg és a szél miatt szinte folyamatosan sétáltunk, s ha már Manhattan -ben voltunk, megnéztük a Grand Zero-t is. Nem készítettem fotót... valahogy nem volt kedvem. Ahogy ott álltam, felnéztem a két új felhőkarcolóra - amit egy kicsit előrébb építettek mint a ledőlt tornyokat - egyszerűen nem tudtam elképzelni azt a látványt, azt az érzést..... de valahogy nem éreztem illendőnek a fotózást... 
   S ott volt a Wall Street is.... török kollégámat muszáj volt megörökíteni az utca tábla alatt... Számomra a Boston Bridge érdekesebb látványt nyújtott. Főleg, hogy a kikötőben öreg hajók dokkoltak és a régi dolgok mindig megmozgatják a fantáziámat. Elkezdem találgatni a múltjukat, hogy vajon kiket szállítottak a deszkáikon, s mi mindenben volt részük....
    S meglepő módon egy csapat rendőr is fényképezkedett a híd előterében. El is gondolkodtam azon, hogy a New Yorki rendőrök, vajon miért fotózzák egymást New York belvárosában. "Hé Robert emlékszel, itt lőttük le tavaly azt a drogdílert. Aha, fotózz le gyorsan!"

Naaaagyon magas ám... :-)

Wall Street - ott volt, lefotóztam. 

    Ezután elindultunk a Rockefeller center felé. Már fáradtan, kissé elcsigázva haladtunk és meglepve láttam, hogy - addig sem kicsi - az embertömeg hatalmasra duzzadt az utcákon. Bevallom őszintén, érdekes volt közöttük hömpölyögni, mert azt még sétálásnak sem nevezném. Vegyes benyomásaim voltak.... láttam embereket, akik féltek. Legalábbis az ült az arcukon, hogy tartanak valamitől-valakiktől. Aztán ott voltak azok, akik csak élvezték a nyüzsgést, az életet. Az árusok, a - fogalmam sincs hogy hívják azokat az embereket, akik az utcán állva próbálnak becsalogatni valahová - mohó tekintete. Egy-egy fickónak kifejezetten veszélyes kisugárzása volt. Nem volt jó érzés a közelükben lenni.
    De a legjobb fejek, alighanem a recepciósok. Bár nem vagy szállóvendég, mégis udvariasak, közvetlenek és segítőkészek. A rendőrök is. Egyébként a legtöbb ember segítőkész volt a városban. Néhányan húzódtak csak távolabb s egy gyors "nem tudom"-ot suttogva siettek tovább. S találkoztam a "Ha veszel semmit akkó haggyá békén! - hozzáállással is.
     Elfáradtam, s már nagyon elegem volt. Lejártam a lábam és untam a nyüzsgést, s akkor kaptam ezt látványt ajándékba. Naplemente New York felett..... 

Ilyen magasan voltunk. :-)

Ez a látvány elfújta a fáradságot..... itt látszott milyen hatalmas is ez a város. Nem szeretnék itt élni, de nem semmi látvány.....

Rockefeller Center - Karácsonykor előtte ott áll a nagy fenyőfa.

    S kalandjaink még itt nem értek véget. Találjunk ki New York-ból egy szar GPS-el és egy ideges bizonytalan török sofőrrel - című túlélőshow résztvevője lettem. Antonio elég gyorsan, elég ideges lett pedig még el sem hagytuk a várost. Megjegyzés: A Hertz-es gps-ek elnevezése Neverlost. Aha.... felejtsd el. Kijelzi hogy tarts jobbra és bemondja hogy tarts balra, de az út ami nekünk kell megy tovább egyenesen. S ez csak egy, az általa felállított intelligencia teszt elemei közül....
    A sofőr? A gps mondja: "Turn left!" 

Antonió a hátsó ülésről: Turn left, Baktihar. - még egész nyugodtan, de az autó halad tovább egyenesen. 

- "Left Bakthiar!"- mondom kedvesen, közben elmegyünk a sáv mellett és már lassan a záróvonal is megszűnik és onnan már szalagkorlát - helyett szalagbeton van. 

- "Left maaan! Left! " - üvölti Antonió, átszáguldunk záróvonalon, mindenen és megérkezünk a sávba. No, kb így jutottunk ki New Yorkból. 

     Hazafelé megálltunk tankolni - éjjel fél 11 körül - a kúton tök olcsó volt a cigi. Vettem egyet, meg egy kávét. A szél majd letépte a fejemet ahogy a shop előtt rágyújtottam, de nem érdekelt. Behunytam a szemem és úgy éreztem megérdemeltem. Mindkét kísérőmhöz - kísértőmhöz - kellett a türelem, s jól jött a hooponopono-s könyv tanácsa is. Ahogy letüdőztem a cigit, s behunyt szemeim mögött csak aranyló fényességet láttam és mosolyogtam. 

    Ezután feltöltődve beszálltam a kocsiba jelezvén hogy kész vagyok. Mire azt mondták, hogy nyugodtan gyújtsak rá még egy cigire. Olyan élvezettel dohányoztam,  hogy még nézni is jó volt. :-) Tényleg ezt mondták, ami azért vicces. 

   Nekem is jó volt. ;-)

(Most ennyi telett tőlem, de élőszóban szívesen mesélek majd....)
Jó éjszakát mindenkinek.