Materializmus VS. Spiritualizmus

( Ez egy hosszú bejegyzés. Elmélkedés mindarról amivel önmagam megismerése közben szembe találkoztam. Szerintem a kétségek, a félelmek mindannyiunk életét belengik. Már csak ezért is érdemes végigolvasni a bejegyzést, mert talán mutat egy kiutat, a félelmeink erdejéből. )

Egy igen érdekes kérdéssel szembesültem a minap. A lényege nagyjából ez volt: " Mi értelme belemerülni a spiritualizmusba, megpróbálni kiölni magunkból minden félelmet - ami ebben a világban lehetetlen - amikor nekünk mégis ebben a világban kell élnünk? "
A kérdés jó. Önmagunk keresése, a félelmektől való szabadulás egy végtelen harcnak tűnik a kereső számára. Sok alkalommal a cél, elérhetetlennek tűnik. Talán az is. Mit lehet hát tenni? Nem vagyok teológus, filozófus, megvilágosult, csak egy ember. Nincsenek kész válaszaim amelyek elvezetnek az örök boldogsághoz. Kérdéseim vannak és elméleteim. Vizsgáljunk meg egyet.

Szerintem két világnézetnek lehet alapja per pillanat. Az egyik a materialista. Anyag vagyunk, amely energiát - elektromágneses teret - sugároz maga köré. Per pillanat nem térképeztük még fel, hogy ezt a teret mennyire tudjuk tudatosan befolyásolni, illetve azt sem hogy ez a környezetünkre - közeli és távoli - van-e, illetve milyen hatással van. Az anyagelvűség szerint ha a test elpusztul, akkor megszűnik az őt körbevevő energia is és minden semmivé lesz. Vagy legalábbis átalakul a természet számára hasznosítható anyaggá viszont megszűnik a tudatossága.
Ha elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor ebből egyenesen következik a kérdés, kik vagyunk mi emberek? A válasz számomra elég egyszerű. Ez esetben intelligens állatok vagyunk.
Igen, állatok. A biológiai felépítésünk hasonló a főemlősökéhez, csak fejlettebb agyműködéssel rendelkezünk. Ez a fejlettebb agyműködés volt a túlélésünk kulcsa az elmúlt évezredek során. De valójában ösztönlények vagyunk, mint az állatok. Viszont a túlélésünk megkövetelte, hogy megtanuljunk együttműködni. Ehhez szociális és erkölcsi normákat kellett bevezetnünk. Ezek az első időkben koránt sem hasonlítottak a jelenlegi szabályainkhoz. Csak példaként, a testi fogyatékossággal született gyermekeket kivetették maguk közül, hogy ne gyengíthessék a törzs genetikai állományát, az öregeket hagyták meghalni, mert szintén hátráltatták a csapat túlélési esélyeit. De ahogyan nőtt a hatalmunk, ahogy technikailag fejlődtünk egyre kevéssé váltunk kiszolgáltatottá a természet és a ragadozók támadásainak. Így ezen szabályok fokozatosan finomodtak. De ha valaki belegondol.... eltűntek ezek teljesen? Az idősek otthona? Az orvosi célú vetélések? Intézetbe adott gyermekek?
S szóba sem hoztam az egymás ellen folytatott harcokat. Magasabb pozíció, egy csinos lány, fiú iránti versengés.... csak az eszközeink finomodtak.

S egy ilyen világban kinek van esélye a sikerre, a túlélésre? Csakis egy olyan embernek, aki nem hajlandó elfogadni korunk normáit, törvényeit. Csakis olyan embereknek, akik figyelnek mint a ragadozók, felmérik a környezetüket, átlátják a főbb törvényszerűségeket, többi ember mozgatórugóit és a maguk céljaira hajlítják őket. Az igazi szociopaták, az érzelem nélküli emberek állhatnak ennek a világnézetnek a csúcsán. S valójában úgy irányíthatják a tömeget, ahogyan akarják. Mert megértik az ösztöneiket és a maguk javára fordítják őket. Érzelmileg nem kötődnek, nem korlátozzák önmagukat ezáltal bármire képesek.
De mi élteti őket? Mi teszi őket boldoggá? Bevallom nem tudom. Nehéz beleképzelnem magam ebbe a szerepbe. De a talán a mások felett gyakorolt hatalom és fizikai örömök élvezete. Az egyszerű hormon vezérelt boldogság. Tisztában vannak a folyamattal - a fizikai részével - és ezért érzelmileg nem is kötnek hozzá semmit. Egyszerűen annak tekintik az érzést ami. Egy fizikai állapot, ami ellazít és jól esik.

Nos szerintem ilyen az igazi materialista világ képe és ilyenné fejleszti az evolúció az embert. Ha mindez igaz, és Darwin elmélete is helyes akkor a legkönnyebben alkalmazkodó emberek kerülnek a hatalom csúcsára és ők az evolúciós folyamat győztesei. A további fejlődés pedig a tudatosan használt elektromágneses terünk és annak világra gyakorolt hatásában rejlik majd.

Igaz lehet ez az elmélet? Valóban csak ennyik lennénk? Valóban a halállal szertefoszlik minden? Ahogyan Hamlet mondta, a nem ismert tartomány, ahonnan még nem tért meg utazó....
Bizonyos dolgok azonban rácáfolnak erre, de egyik sem 100%-os tény. A regressziós hipnózis során emberek előző életekről mesélnek a kezelőknek. Egyesek holt nyelveken, vagy archaikus stílusban kezdenek beszélni, tényeket mesélnek olyan helyszínekről ahol még sohasem jártak.... honnan tudhatják mindezt. Ha a test halálával minden véget ér, akkor honnan az információ.
Vagy amikor egy egyszerű családállítás során egy már meghalt szerettünket megszemélyesítő idegen, olyan dolgokat mond el, úgy kezd mozogni, beszélni mint az elhunyt.....hogy lehetséges ez?
A materialista világnézetben pont olyan lyukak tátonganak mint a spirituálisban.

Nézzük meg a másik nézetet, amelynek szintén lehet létjogosultsága. Mi emberek - és körülöttünk minden - tiszta energia vagyunk. Energia lények vagyunk. A testünk ennek a tiszta energiának összesűrűsödött megszilárdult formája. A világ szintén egy összesűrűsödött megszilárdult forma. Energialényként időről időre megszilárdulunk és testet öltünk. Újjászületünk. Kérdés: Miért?
Sokféle válasz van. Az egyik, fejlődés. Energetikai lényként sok mindent nem tudunk megtapasztalni. Ezért kell leszületnünk, mert az anyag lehetővé teszi a tapasztalást. Öröm, fájdalom, stb....
Induljunk ki hát abból, hogy a világon minden energia. Az energiát nem tudom elpusztítani. Mindössze alakítani, transzformálni tudom. Mozgásból hő, helyzetből, mozgás, elektromosságból mágnesesség.... de az energia megmarad. Úgy értem maximum egy ismeretlen rendszerbe távozik.... Amikor egy ember leszületik akkor úgy tűnik, mintha egy külön energia csomagként tenné ezt. Akár életekre visszamenőleg emlékei vannak, mint egy önálló gondolkodó lény. De valójában az energia - amit mi ismerünk nem ilyen. Az egy egész valami. Porciózhatjuk, elraktározhatjuk csomagokba de attól még a lényege nem változik. Vagyis ezt alapul véve, beláthatjuk hogy a világban minden egy és ugyanazon energia.
Az okosok azt mondják, hogy magunk formáljuk világunkat. Hogy gondolataink és érzelmeinkkel teremtjük a világot pillanatról pillanatra. A pesszimistábbak azt mondják, hogy nem áll hatalmunkban mindent megváltoztatni, hogy a világ szilárd. S nem alakítható..... Nos ismét egy elmélet.
Amikor a szellem testet ölt - elfogadva a spiri nézet lényegét - akkor formába tömörül. Mit tapasztal? Ahogyan önálló tudatunk életre kell, két folyamat zajlik le bennünk. Az öröm és biztonság érzése, valamint a félelem érzése. Már az anyaméhben is, de még fokozottabban amikor megszületünk. Gondoljatok bele, mi az első tapasztalatod. Nem kapok levegőt és rohadtul fáj. Szellemi lényként sohasem kellett megtapasztalnod a fájdalmat. Ami enyhülést hoz az a szeretet. Vagyis a fejedben már születésedtől kezdve az a kép él, hogy ez a világ fájdalmas és veszélyes.... E két érzés egyensúlya - vagy inkább megoszlása - határozza meg a jellemedet. A későbbi személyiségedet. Kifejleszted magadban az eszközöket, hogy minél kevésbé félj és minél több szeretet vegyen körül. Mert ekkor érzed jól magad.
Amikor tudatosodni kezdesz, rájössz, hogy a külvilág határozza meg, hogy jól vagy rosszul érzed magad. A cselekedeteid azt a célt szolgálják, hogy a világ felől jó visszajelzéseket, szeretet kapj. Rájössz, hogy szerepelsz.
Megpróbálsz tudatosan szabaddá válni ezektől. Megtanulod magadat szeretni, s ezáltal már nem lesz olyan fontos mások szeretete. Nem érzed már hogy meg kellene felelned nekik ezért egy kissé szabadabbá válsz. De a fizikai létezésedhez még mindig kötöttségeknek kell engedelmeskedned. S tudatába kerülsz annak, hogy nem mások bántanak, hanem a saját gondolataid. Nem más okoz fájdalmat, hanem te gyötröd magad és mások tettéhez kötöd az érzést. Ez ismét szabadsággal ajándékoz meg. Elkezdesz hinni abban, hogy amilyennek látod a világot az olyan. Hogy elméddel alakítod azt, de olyan erős bevésődések vannak gyermek korodtól a fejedben, hogy valójában képtelen vagy felébredni igazán. Az értelmed, s az érzéseid is csak egy elképzelt világ mentén kalandoznak.
Miért gondolom így? Mert ha igazán felfognánk, mik vagyunk az olyan lenne, mint Neo ébredése a Mátrix-ban. Tudnánk - nem feltételeznénk, hinnénk benne, ahogyan éppen képesek vagyunk, hanem - biztosan tudnánk, hogy nincs kanál. Hogy a fal, csak energia. A kő, a víz, a villám, a másik test... csak energia, ahogy a sajátunk is. Ugyan az az energia, csak a rezgése különböző esetleg. S onnantól... hmm..
Lehet ennek létjogosultsága. Lehet. De bizonyítani csak egy igazán felébredt ember tudná ezt. Egy Neo-hoz hasonló próféta, aki bebizonyítaná hogy a világunk álom csupán. De vajon létezik ilyen ember? Szerintem nem. Mert az ilyen lény, tudatába kerül energia mivoltának és valójában akkor megszűnik tudata. A teljes egység szerintem feloldódást is jelent. Szintén Hamlet örök kérdése: " miért tűrnénk.. " Ha képes vagy teljesen energia lénnyé válni, miért maradnál a testedben? Miért élnéd meg a fájdalmat továbbra is?
A jelen tanítók akiknek a munkásságába beletekintettem azt mondták az egón túl a tiszta szeretet van. Sokan ezt keresik a spiri cuccokban. S valóban lényed legmélyén megérzed ez energetikai lényt aki vagy. Ez az érzés elegendő, hogy abban a pillanatban távozzanak a kétségek és a félelemek. S ez alatt az idő alatt valóban örömöt érzel, mert eltűnt a dualitás fájdalma. De én nem tudok ebben az állapotban létezni. Az az érzésem, hogy ez az öröm sem állandó. Nem lehet a végső igazság. Mert szerintem az energiának nincs előjele. Hatása van, de előjel nincs. Lehet építő a hatás, vagy romboló de az energiának mindegy. Lehet passzív, aktív, áramló, sugárzó... nincs jelentősége, mert az egyszerűen csak az ami.....  S ha valaki ennek igazán a tudatába kerül, nincs szüksége többé testre és nincs szüksége igazából semmire. Nem vágyik semmire, nem tart sehová, egyszerűen beolvad és van...... Igen ám, de valószínűleg ekkor is egy törvény szerint működik, létezik..... s vajon mi határozza meg ezt a törvényt? Vajon mi van e fölött?

Ha körbenézünk a materialista szemlélet egyértelműen valósabbnak tűnik. De, ha a spirituális elméletet nézzük ennek is lehet alapja. De a születés olyan erős korlátokat, fátylat von körénk mint a mátrix. Ebből felébredni, szinte lehetetlen feladatnak tűnik. S a mátrixban ülve a világot mozgató erőket felfogni egyszerűen lehetetlen. Ha valóban energetikai lények vagyunk, akkor képessé kell válnunk mindarra ami a filmen is megmutatkozott. Mert akkor mi alakítjuk a világunkat.

S mit tegyen a kereső? :-) Az a kereső aki a sorokat írja, a következőt fogja tenni. Időről-időre megkérdezi magától mi teszi boldoggá. S igyekszik boldoggá válni. Örülni. Bármely tézis lesz is igaz, ezzel tehetem a legjobbat. Ha materializmus, akkor volt egy boldog életem. Ha spiritualizmus, akkor is.... A félelmeinket mindig meg kell vizsgálnunk, felül kell bírálnunk. Meg kell értenünk és el kell engednünk, be kell fogadnunk.... ahogy tetszik. A lényeg.... hogy annyira szabaddá válj, amennyire csak tudsz.
Nézd meg az embereket, akik végig meditálják a mindennapjaikat.... s amikor kimennek az utcára, azon törik a fejüket miből fizetnek lakbért. Félelemmel küzdenek. Tudunk hinni bennük.... én nem igazán. Mesterek a tanítványaik körében.... még nem találkoztam velük személyesen. No comment....
S azok az emberek akik jól élnek anyagilag - azok pedig érzelmi ürességgel, vagy feszültséggel és szintén félelemmel küzdenek. Egyetlen célszerű megoldást látok, a boldogságra kell fókuszálni. Hogy mi az igazság, azt nem fogjuk megtudni. Talán nincs is ilyen. Isteni törvények, karma - talán ezt sem fogjuk soha meg tudni. A vágyainkat a lehetőségeinkhez kell igazítani és a korlátaink között megtalálni a szabadságot. Ez az igazi elengedés. Nem azt jelenti hogy beleszarok mindenben, hanem hogy igenis megteszek mindet azért amire vágyom, de elfogadom a korlátokat amelyeket az élet elém állít és én már nem tudom megkerülni őket.  Azért érdemes a kereső útját járni, mert ez segít békét teremteni benned. Mert a boldogságod csak rajtad múlik.
     Mindig jusson eszedbe hogyan fognak majmot... Egy szűk szájú edénybe olyan édességet raknak, amelyet a majom képtelen elengedni. Viszont a zárt öklét nem tudja kihúzni.... s innentől fogoly. A tudatos ember onnan ismerszik fel, hogy képes elengedni amire vágyik és körülnézni hogyan kaphatná meg mégis. S ha nem sikerül és jobban vágyik a szabad és boldog életre, akkor képes lemondani róla.... mert felfogja, hogy a boldogság mindig döntés kérdése. Hogy megkeresem a számomra elérhető szép és vidám dolgokat, vagy kesergek azokon a szép és vidám dolgokon amelyeket nem láncolhatok magamhoz. Epiktétosz elmélkedései egy hasonló iránymutatással kezdődnek....

Nem szeretnék majom lenni, csak boldog. S ti?

S ki tudja, egyszer talán mi is megpillantjuk a mátrixot magunk körül.