( Ez egy hosszú bejegyzés. Elmélkedés mindarról amivel önmagam megismerése közben szembe találkoztam. Szerintem a kétségek, a félelmek mindannyiunk életét belengik. Már csak ezért is érdemes végigolvasni a bejegyzést, mert talán mutat egy kiutat, a félelmeink erdejéből. )
Egy igen érdekes kérdéssel szembesültem a minap. A lényege nagyjából
ez volt: " Mi értelme belemerülni a spiritualizmusba, megpróbálni
kiölni magunkból minden félelmet - ami ebben a világban lehetetlen -
amikor nekünk mégis ebben a világban kell élnünk? "
A kérdés jó. Önmagunk keresése, a félelmektől való szabadulás egy
végtelen harcnak tűnik a kereső számára. Sok alkalommal a cél,
elérhetetlennek tűnik. Talán az is. Mit lehet hát tenni? Nem vagyok
teológus, filozófus, megvilágosult, csak egy ember. Nincsenek kész
válaszaim amelyek elvezetnek az örök boldogsághoz. Kérdéseim vannak
és elméleteim. Vizsgáljunk meg egyet.
Szerintem két világnézetnek lehet alapja per pillanat. Az egyik a
materialista. Anyag vagyunk, amely energiát - elektromágneses teret
- sugároz maga köré. Per pillanat nem térképeztük még fel, hogy ezt
a teret mennyire tudjuk tudatosan befolyásolni, illetve azt sem hogy
ez a környezetünkre - közeli és távoli - van-e, illetve milyen
hatással van. Az anyagelvűség szerint ha a test elpusztul, akkor
megszűnik az őt körbevevő energia is és minden semmivé lesz. Vagy
legalábbis átalakul a természet számára hasznosítható anyaggá
viszont megszűnik a tudatossága.
Ha elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor ebből egyenesen következik a
kérdés, kik vagyunk mi emberek? A válasz számomra elég egyszerű. Ez
esetben intelligens állatok vagyunk.
Igen, állatok. A biológiai
felépítésünk hasonló a főemlősökéhez, csak fejlettebb agyműködéssel
rendelkezünk. Ez a fejlettebb agyműködés volt a túlélésünk kulcsa az
elmúlt évezredek során. De valójában ösztönlények vagyunk, mint az
állatok. Viszont a túlélésünk megkövetelte, hogy megtanuljunk
együttműködni. Ehhez szociális és erkölcsi normákat kellett
bevezetnünk. Ezek az első időkben koránt sem hasonlítottak a jelenlegi
szabályainkhoz. Csak példaként, a testi fogyatékossággal született
gyermekeket kivetették maguk közül, hogy ne gyengíthessék a törzs
genetikai állományát, az öregeket hagyták meghalni, mert szintén
hátráltatták a csapat túlélési esélyeit. De ahogyan nőtt a
hatalmunk, ahogy technikailag fejlődtünk egyre kevéssé váltunk
kiszolgáltatottá a természet és a ragadozók támadásainak. Így ezen
szabályok fokozatosan finomodtak. De ha valaki belegondol....
eltűntek ezek teljesen? Az idősek otthona? Az orvosi célú vetélések?
Intézetbe adott gyermekek?
S szóba sem hoztam az egymás ellen folytatott harcokat. Magasabb
pozíció, egy csinos lány, fiú iránti versengés.... csak az
eszközeink finomodtak.
S egy ilyen világban kinek van esélye a sikerre, a túlélésre? Csakis
egy olyan embernek, aki nem hajlandó elfogadni korunk normáit,
törvényeit. Csakis olyan embereknek, akik figyelnek mint a
ragadozók, felmérik a környezetüket, átlátják a főbb
törvényszerűségeket, többi ember mozgatórugóit és a maguk céljaira
hajlítják őket. Az igazi szociopaták, az érzelem nélküli emberek
állhatnak ennek a világnézetnek a csúcsán. S valójában úgy
irányíthatják a tömeget, ahogyan akarják. Mert megértik az
ösztöneiket és a maguk javára fordítják őket. Érzelmileg nem
kötődnek, nem korlátozzák önmagukat ezáltal bármire képesek.
De mi élteti őket? Mi teszi őket boldoggá? Bevallom nem tudom. Nehéz
beleképzelnem magam ebbe a szerepbe. De a talán a mások felett
gyakorolt hatalom és fizikai örömök élvezete. Az egyszerű hormon
vezérelt boldogság. Tisztában vannak a folyamattal - a fizikai
részével - és ezért érzelmileg nem is kötnek hozzá semmit.
Egyszerűen annak tekintik az érzést ami. Egy fizikai állapot, ami
ellazít és jól esik.
Nos szerintem ilyen az igazi materialista világ képe és ilyenné
fejleszti az evolúció az embert. Ha mindez igaz, és Darwin elmélete
is helyes akkor a legkönnyebben alkalmazkodó emberek kerülnek a
hatalom csúcsára és ők az evolúciós folyamat győztesei. A további
fejlődés pedig a tudatosan használt elektromágneses terünk és annak
világra gyakorolt hatásában rejlik majd.
Igaz lehet ez az elmélet? Valóban csak ennyik lennénk? Valóban a
halállal szertefoszlik minden? Ahogyan Hamlet mondta, a nem ismert
tartomány, ahonnan még nem tért meg utazó....
Bizonyos dolgok azonban rácáfolnak erre, de egyik sem 100%-os tény.
A regressziós hipnózis során emberek előző életekről mesélnek a
kezelőknek. Egyesek holt nyelveken, vagy archaikus stílusban
kezdenek beszélni, tényeket mesélnek olyan helyszínekről ahol még
sohasem jártak.... honnan tudhatják mindezt. Ha a test halálával
minden véget ér, akkor honnan az információ.
Vagy amikor egy egyszerű családállítás során egy már meghalt
szerettünket megszemélyesítő idegen, olyan dolgokat mond el, úgy
kezd mozogni, beszélni mint az elhunyt.....hogy lehetséges ez?
A materialista világnézetben pont olyan lyukak tátonganak mint a
spirituálisban.
Nézzük meg a másik nézetet, amelynek szintén lehet létjogosultsága.
Mi emberek - és körülöttünk minden - tiszta energia vagyunk. Energia
lények vagyunk. A testünk ennek a tiszta energiának összesűrűsödött
megszilárdult formája. A világ szintén egy összesűrűsödött
megszilárdult forma. Energialényként időről időre megszilárdulunk és
testet öltünk. Újjászületünk. Kérdés: Miért?
Sokféle válasz van. Az egyik, fejlődés. Energetikai lényként sok
mindent nem tudunk megtapasztalni. Ezért kell leszületnünk, mert az
anyag lehetővé teszi a tapasztalást. Öröm, fájdalom, stb....
Induljunk ki hát abból, hogy a világon minden energia. Az energiát
nem tudom elpusztítani. Mindössze alakítani, transzformálni tudom.
Mozgásból hő, helyzetből, mozgás, elektromosságból mágnesesség....
de az energia megmarad. Úgy értem maximum egy ismeretlen rendszerbe
távozik.... Amikor egy ember leszületik akkor úgy tűnik, mintha egy
külön energia csomagként tenné ezt. Akár életekre visszamenőleg
emlékei vannak, mint egy önálló gondolkodó lény. De valójában az
energia - amit mi ismerünk nem ilyen. Az egy egész valami.
Porciózhatjuk, elraktározhatjuk csomagokba de attól még a lényege
nem változik. Vagyis ezt alapul véve, beláthatjuk hogy a világban
minden egy és ugyanazon energia.
Az okosok azt mondják, hogy magunk formáljuk világunkat. Hogy
gondolataink és érzelmeinkkel teremtjük a világot pillanatról
pillanatra. A pesszimistábbak azt mondják, hogy nem áll hatalmunkban
mindent megváltoztatni, hogy a világ szilárd. S nem alakítható.....
Nos ismét egy elmélet.
Amikor a szellem testet ölt - elfogadva a spiri nézet lényegét -
akkor formába tömörül. Mit tapasztal? Ahogyan önálló tudatunk életre
kell, két folyamat zajlik le bennünk. Az öröm és biztonság érzése,
valamint a félelem érzése. Már az anyaméhben is, de még
fokozottabban amikor megszületünk. Gondoljatok bele, mi az első
tapasztalatod. Nem kapok levegőt és rohadtul fáj. Szellemi lényként
sohasem kellett megtapasztalnod a fájdalmat. Ami enyhülést hoz az a
szeretet. Vagyis a fejedben már születésedtől kezdve az a kép él,
hogy ez a világ fájdalmas és veszélyes.... E két érzés egyensúlya -
vagy inkább megoszlása - határozza meg a jellemedet. A későbbi
személyiségedet. Kifejleszted magadban az eszközöket, hogy minél
kevésbé félj és minél több szeretet vegyen körül. Mert ekkor érzed
jól magad.
Amikor tudatosodni kezdesz, rájössz, hogy a külvilág határozza meg,
hogy jól vagy rosszul érzed magad. A cselekedeteid azt a célt
szolgálják, hogy a világ felől jó visszajelzéseket, szeretet kapj.
Rájössz, hogy szerepelsz.
Megpróbálsz tudatosan szabaddá válni ezektől. Megtanulod magadat
szeretni, s ezáltal már nem lesz olyan fontos mások szeretete. Nem
érzed már hogy meg kellene felelned nekik ezért egy kissé szabadabbá
válsz. De a fizikai létezésedhez még mindig kötöttségeknek kell
engedelmeskedned. S tudatába kerülsz annak, hogy nem mások bántanak,
hanem a saját gondolataid. Nem más okoz fájdalmat, hanem te gyötröd
magad és mások tettéhez kötöd az érzést. Ez ismét szabadsággal
ajándékoz meg. Elkezdesz hinni abban, hogy amilyennek látod a
világot az olyan. Hogy elméddel alakítod azt, de olyan erős
bevésődések vannak gyermek korodtól a fejedben, hogy valójában
képtelen vagy felébredni igazán. Az értelmed, s az érzéseid is csak
egy elképzelt világ mentén kalandoznak.
Miért gondolom így? Mert ha igazán felfognánk, mik vagyunk az olyan
lenne, mint Neo ébredése a Mátrix-ban. Tudnánk - nem feltételeznénk,
hinnénk benne, ahogyan éppen képesek vagyunk, hanem - biztosan
tudnánk, hogy nincs kanál. Hogy a fal, csak energia. A kő, a víz, a
villám, a másik test... csak energia, ahogy a sajátunk is. Ugyan az
az energia, csak a rezgése különböző esetleg. S onnantól... hmm..
Lehet ennek létjogosultsága. Lehet. De bizonyítani csak egy igazán
felébredt ember tudná ezt. Egy Neo-hoz hasonló próféta, aki
bebizonyítaná hogy a világunk álom csupán. De vajon létezik ilyen
ember? Szerintem nem. Mert az ilyen lény, tudatába kerül energia
mivoltának és valójában akkor megszűnik tudata. A teljes egység
szerintem feloldódást is jelent. Szintén Hamlet örök kérdése: "
miért tűrnénk.. " Ha képes vagy teljesen energia lénnyé válni, miért
maradnál a testedben? Miért élnéd meg a fájdalmat továbbra is?
A jelen tanítók akiknek a munkásságába beletekintettem azt mondták
az egón túl a tiszta szeretet van. Sokan ezt keresik a spiri
cuccokban. S valóban lényed legmélyén megérzed ez energetikai lényt
aki vagy. Ez az érzés elegendő, hogy abban a pillanatban távozzanak
a kétségek és a félelemek. S ez alatt az idő alatt valóban örömöt
érzel, mert eltűnt a dualitás fájdalma. De én nem tudok ebben az
állapotban létezni. Az az érzésem, hogy ez az öröm sem állandó. Nem
lehet a végső igazság. Mert szerintem az energiának nincs előjele.
Hatása van, de előjel nincs. Lehet építő a hatás, vagy romboló de az
energiának mindegy. Lehet passzív, aktív, áramló, sugárzó... nincs
jelentősége, mert az egyszerűen csak az ami..... S ha valaki ennek
igazán a tudatába kerül, nincs szüksége többé testre és nincs
szüksége igazából semmire. Nem vágyik semmire, nem tart sehová,
egyszerűen beolvad és van...... Igen ám, de valószínűleg ekkor is
egy törvény szerint működik, létezik..... s vajon mi határozza meg
ezt a törvényt? Vajon mi van e fölött?
Ha körbenézünk a materialista szemlélet egyértelműen valósabbnak
tűnik. De, ha a spirituális elméletet nézzük ennek is lehet alapja.
De a születés olyan erős korlátokat, fátylat von körénk mint a
mátrix. Ebből felébredni, szinte lehetetlen feladatnak tűnik. S a
mátrixban ülve a világot mozgató erőket felfogni egyszerűen
lehetetlen. Ha valóban energetikai lények vagyunk, akkor képessé
kell válnunk mindarra ami a filmen is megmutatkozott. Mert akkor mi
alakítjuk a világunkat.
S mit tegyen a kereső? :-) Az a kereső aki a sorokat írja, a
következőt fogja tenni. Időről-időre megkérdezi magától mi teszi
boldoggá. S igyekszik boldoggá válni. Örülni. Bármely tézis lesz is
igaz, ezzel tehetem a legjobbat. Ha materializmus, akkor volt egy
boldog életem. Ha spiritualizmus, akkor is.... A félelmeinket mindig
meg kell vizsgálnunk, felül kell bírálnunk. Meg kell értenünk és el
kell engednünk, be kell fogadnunk.... ahogy tetszik. A lényeg....
hogy annyira szabaddá válj, amennyire csak tudsz.
Nézd meg az embereket, akik végig meditálják a mindennapjaikat.... s
amikor kimennek az utcára, azon törik a fejüket miből fizetnek
lakbért. Félelemmel küzdenek. Tudunk hinni bennük.... én nem igazán.
Mesterek a tanítványaik körében.... még nem találkoztam velük
személyesen. No comment....
S azok az emberek akik jól élnek anyagilag - azok pedig érzelmi
ürességgel, vagy feszültséggel és szintén félelemmel küzdenek.
Egyetlen célszerű megoldást látok, a boldogságra kell fókuszálni.
Hogy mi az igazság, azt nem fogjuk megtudni. Talán nincs is ilyen.
Isteni törvények, karma - talán ezt sem fogjuk soha meg tudni. A
vágyainkat a lehetőségeinkhez kell igazítani és a korlátaink között
megtalálni a szabadságot. Ez az igazi elengedés. Nem azt jelenti
hogy beleszarok mindenben, hanem hogy igenis megteszek mindet azért
amire vágyom, de elfogadom a korlátokat amelyeket az élet elém állít
és én már nem tudom megkerülni őket. Azért érdemes a kereső útját
járni, mert ez segít békét teremteni benned. Mert a boldogságod csak
rajtad múlik.
Mindig jusson eszedbe hogyan fognak majmot... Egy szűk szájú
edénybe olyan édességet raknak, amelyet a majom képtelen elengedni.
Viszont a zárt öklét nem tudja kihúzni.... s innentől fogoly. A
tudatos ember onnan ismerszik fel, hogy képes elengedni amire vágyik
és körülnézni hogyan kaphatná meg mégis. S ha nem sikerül és jobban
vágyik a szabad és boldog életre, akkor képes lemondani róla....
mert felfogja, hogy a boldogság mindig döntés kérdése. Hogy
megkeresem a számomra elérhető szép és vidám dolgokat, vagy kesergek azokon a szép és
vidám dolgokon amelyeket nem láncolhatok magamhoz. Epiktétosz
elmélkedései egy hasonló iránymutatással kezdődnek....
Nem szeretnék majom lenni, csak boldog. S ti?
S ki tudja, egyszer talán mi is megpillantjuk a mátrixot magunk
körül.