Tegnap elég pocsék napom volt. Nagyon egyedül éreztem magam és az agyam egyre csak azt hajtogatta, hogy ez nem is fog megváltozni. Ugyanakkor az élet tele van olyan tanításokkal melyek azt mondják az öröm bennünk van.Ezt sikerült megtapasztalnom pillanatokra és mostanában is ezt igyekszem megkeresni. Jelenleg éppen Portugáliában. S bár a helyszín mindegy lenne, az óceán sokban megkönnyíti a dolgomat. Ahogy leülök a partom és nézem a hullámokat... hatalmas és félelmetes morajlással mégis szelíden simogatják a parti fövenyt. Istenem most ahogy írok ébredek rá, milyen jó volna megélni ezt az erőt saját magamban. Az a mélyről jövő hatalmas erő, amelyből a felszínen csak töredék látszik csupán és mégis megremegteti az ember lábát és elbizonytalanodik amikor közeledik felé. De elszakadni is nehéz tőle. Sokáig érzed a hűvös friss lélegzetét, amit a szellek sodornak utánad. Nézed ahogy a hullámok a part felé nyomulnak és olyan érzésed van, hogy ha a lábadhoz érnek beszippantanak és ez félelmetes, ugyanakkor kíváncsiságot is ébreszt benned. Szeretném, ha egy ilyen erő elvinne az agyalásból, a fejem emelte ketrecből.... egyfajta tudatos öntudatlanságra vágyom.
A partra lefele, fáradtam törtem utat a mély homokba, de visszafele tapicskoltam mint egy gyerek. Őszinte örömmel. Pedig semmi sem változott és mégis megváltozott minden. :-) Bennem. .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése