Niagara vízesés - USA IV. bejegyzés

     Vasárnap reggel. Korán keltem, mert hosszú út állt előttem. Lementem földszintre, a konyha már kinyitott, de ételt még nem tettek ki a pultra. Mindössze ketten voltunk az aprócska helységben.
- Csak kávé van - mondta a fickó aki ott ült.
- Az jó, most pont arra van szükségem. - feleltem fáradt mosollyal. Ledobtam magam egy asztalhoz és beszélgetni kezdtünk. Két idegen férfi egy kávé mellett. Semmi nagy dologról, csak egy percre megosztottál egy magányos pillanatot. Így visszagondolva, ez is jól esett.

    Kicsivel hat után bevágtam magam a kocsiba és beállítottam a GPS-t. Cél Niagara Falls, érkezés 11-19. Lesz az több is, gondoltam vigyorogva. S nekiindultam. Keresztül egy még alvó városon - igazából kettőn - végig a kihalt utcákon... Aztán felkanyarodtam az I-90-es autópályára és a GPS kiírta, 436 km után tarts jobbra az 50-es kijáratnál. Nem mondhatom hogy nem szólt időben. Belőttem a tempomatot 70-re - a sebesség hatvanöt mérföld per óra - s amikor realizáltam, hogy a teherautók megelőznek, nagy bátran feltornáztam 72-re.
    Mit mondjak a vezetésről Amerikában. Automata váltó, tempomat - mint egy gokart. Csak tekerd a kormányt amikor fordul az út, nagyjából ennyi. Az odaút - viszonylag gyorsan elszaladt. Vicces figyelni a névtáblákat, Amsterdam, Troy, Rotterdam, Rome, stb.. 
    Amit megfigyeltem, hogy az út menti kutaknál, udvariasak és segítőkészek az emberek. A sebességhatárok azonban csak jelzésértékűek. Közel a Niagarához, volt egy szakasz, ahol valamiért úgy éreztem jobb ha betartom a sebességet, hihetetlen türelmetlenséggel reagáltak rá mögöttem. Mindegy, viszonylag gyorsan megérkeztem.
    Az úton napsütés és hószállingózás - hóesés - váltogatta egymást. Csak reménykedtem benne, hogy amikor megérkezem látni is fogok valamit a ködön kívül. ( és hogy nem esik annyi hó, hogy a visszaút járhatatalná válik)

    Parkolás 5 dollár, a látogatói központ bejáratától kb 200m-re. A vízesés közelébe csak a látogatói központon keresztül jutsz - az amerikai oldalon - de a belépés ingyenes. Ha valaki utazást tervez ide, csak azt tudom tanácsolni, válasszon melegebb évszakot. Úgy érdemes ide eljönni, hogy le tudj ülni a parkban és átadhasd magad az érzésnek hol is vagy. Ebben az időben ez elég bajos volt. Letámaszkodtam a korlátra még csináltam néhány fotót és azt vettem észre, hogy amikor elvettem a kezem, a polárom odatapadt a korláthoz. Pontosabban odafagyott egy kissé. De cserébe csinálhattam néhány olyan fotót amikor hó pelyhek táncolnak a Niagara felett. Ez sem utolsó azt hiszem.
    Van egy barlang, ahol lemehetsz a vízesés mögé vagy hajóval vihetnek közelebb hozzá, de sajnos az évnek ebben a szakaszában ez nem működik. A hajók szárazon dokkolnak, a barlang lezárva. Megnézhetsz egy filmet a vízesésről, de ha ott voltam inkább az eredetit választottam.

Látogatói központ - információ, kávé, s minden mi a túristának kellhet - még az is ami nem. 

Nem akarok csupa adathalmazt írni a vízesésről - arra ott a wikipedia - de valahogy szeretném érzékeltetni a méreteit, az erejét.

A képet innen kölcsönöztem: http://www.niagaraparks.com/media/fact-sheets.html

       Mit mondhatnék, a kép engem is meglepett kissé. A szélességét kevesebbre, a magasságát többre becsültem. De lélegzetelállító látvány. Az egyik amerikai oldal szerint 168.000 köbméter víz folyik le rajta percenként. A víz sebessége a zuhatag előtt átlagosan 40 km/h, a legnagyobb érték amit mértek 68km/h. De beszéljenek helyettem a képek.

Van egy kilátó, ami úgy néz ki mint egy félbemaradt híd, s onnan ez a látvány tárul eléd. Jobb oldalt amár a canadai oldal épületei látszanak, szállodák, kaszinó....  Egyszer szívesen megszállnék ott. :-)

A korlát pár méterre húzódik a vízesés szélétől. Maximum 5 méter választ el tőle. Elementális a hangja és a szél vízpermetet fúj az arcodba, ami ráfagy. Szóval ezért is érdemes melegebb időszakot választani ha teheted.

De azért az sem egy utolsó látvány, ahogy a hópelyhek táncolnak a víz felett. 

S ha nem vagy rest mosolyogni, még a nap is kisüt egy kissé...

Állandó vízpára - vagy vízpermet - lebeg a vízesés felett. Volt alkalmam régen, szép időbe is látni. Amikor egy szivárvány indul ki ebből a felhőből..... 

A vízeséssel szemközti oldal. Ezt a hatalmas erőt, igyekeznek felhasználni ipari célokra is már egy ideje. Kihívás az itt élők számára, a táj szépségének megőrzése és felhasználási formák közötti egyensúlyozás. De érzésem szerint nem végeznek rossz munkát.

Hidak kötik össze a szigeteket, s így néz ki a vízesés folyásirányból. Azt hiszem látszik, hogy milyen iszonyatos ereje van a víznak. Kifacsart fák vannak a mederben, amelyeket sodor magával..... igazából, fogalmam sincs mi tartja őket a mederben olyan közel a meredély széléhez. 

Ez a kép a Goat szigeten készült. Rálátni a vízre, de minden el van kerítve. Elég komolyan veszik a dolgokat, mert a parknak saját rendőrsége is van, szóval nem érdemes kerítást ugrani. Azonban a Luna szigeten, ami az amerikai vízesés közepénél húzódik - a képen szemben, a jobb sarokban - , nem láttam kerítést.... egy kicsit bántam is, hogy ilyen hideg van. Képzeljétek el, ahogy távolabb sétálsz az úttól, leülsz szemben a vízeséssel, két oldalt dübörög a folyó, ahogy a víz és a föld gyűri egymást. S a levegő olyan tiszta, érezni benne azt a végtelen sok ásványt amit a víz kiold és zöldre változik a színe.
Tuti, hogy egy cigire is rágyújtottam volna, csak hogy az összes elem a jelen legyen. :-)

De a park, a sziget, nagyon hangulatos. Fantasztikus lehet itt májusban amikor kizöldelnek a fák.... most viszont  kegyetlen hideg volt. Olyan -1 fok körül, de a szél még rádobott egy kicsit a hőérzetre.

Előbújt belőlem a technikai érdeklődés. Nicola Tesla az egyik kedvenc fetalálóim egyike. Ember, mérnök, zseni... s a Westinghouse céggel együtt a Niagara vízesés erejét felhasználva oldották meg Buffalo város közvilágítását, amikor Edison még az egyenáramnál volt leragadva. :-) Fogalmam sem volt, hogy ebben is benne volt a keze.  

Sajnos az amerikai oldalról ez a legjobb szög amelyből lefotózhatod a Patkó vízesést.

El tudjátok képzelni, milyen lehet a kilátás fentről.... ez kimaradt, de talán majd egyszer....

A kanadai vízesés a park csücskéből...

    S most pár szó az állatvilágról. Nem, nem a túristákról beszélek. Egyébként ők is érdekesek. Japánok, arabok, indiaiak szájtátva csodálkoznak és kiül az öröm és az áhítat az arcukra. Az amerikai iskoláscsapatról már nem nyilatkozhatok ilyen pozitívan.
    De két hiperkedvenc park lakó fajt meg kell említenem. Az egyik ilyen faj a sirályok. Azontúl, hogy fantasztikus nézni ahogy a szélben táncolnak a víz fölött, totál adrenalin függők. Leszáll a vízre - kb 10 méterre a meredély szélétől. Nyugodtan szemezget a vízből, miközben gőz erővel sodródik lefelé. A szélénél aztán csap kettőt a szárnyával és huss... Az hittem a sirály sohasem száll le a vízfelszínre.... de ezek fennmaradtak... gyanus.
     A másik kedvenc - s egyértelműen ők a favoritok - a mókusok. Olyannyira nem félnek az embertől, hogy amikor meghallják a celfoán csörgést, automatikusan köréd gyűlnek. S ez hagyján, de a bátrabbak, felkapaszkodnak a ruhádon egészen a kekszig ami nálad van. Némelyik akkor is megteszi, ha nincs nálad keksz biztos ami biztos.
A kis karmos lábacskáival csak úgy teker felfelé. De megsimogatni bajos őket. Azt nem szeretik.

Haverok - Mint Chip és Dale - a Disney családból

Ők fedezték fel a mókus etetést, legalábbis számomra. Az a kis barna folt a kép alsó középső szakaszán a mókus. Ilyen gyorsan kaparintja meg a kekszet, még lefotózni sem volt időm. 

Ennyire bátrak. Ő úgy gondota megnézi magának a telefonomat. Én meg úgy gondoltam ez lesz a tuti kép... azt hiszem mind a ketten jobbat vártunk. :-)

Ő volt a kíváncsi gyönyörűség. 

Igazi modell alkat nem? :-)

    Szörnyen átfagytam és eléggé elszaladt az idő az amerikai oldalon még a hideg ellenére is. A kanadai kirándulásra már nem maradt lendületem. Tudtam, hogy még hosszú út vár a szállodáig, s hosszabb volt mint gondoltam. Az GPS félúton - szerencsére már az I-90-esen lefagyott, majd nem lehetett elindítani.Ez rossz hír, - gondoltam magamban - de van 3 és fél órám kitalálni hogy jutok vissza a hotelhez. (kb ennyi időt kellett még a pályán töltenem )

    A visszaúton egyébként eléggé meditatív hangulatban kerültem, nagyon jól kikapcsol ez a fajta vezetés. De amikor a pálya után beérsz a városba, sötétbe, fáradtan.... na azt nem kívánom senkinek.

 

    Aki egyszer eljut ide, javaslom foglaljon egy szállást a közelben, ha megteheti. Rengeteg szép látnivaló lenne még, a nagy tavaktól a kaszinós éjszakai életig. Egyiket sem érdemes kihagyni, de nekem most ennyi jutott. Bár a képeket a fényképezőgép és a fotós képességei eléggé behatárolták, azért remélem valamennyit sikerült visszaadnom ebből az élményből.  :-)