Boston - USA VI. bejegyzés

    Amit eddig nem tudtam Bostonról. Eredetileg ezt a címet akartam adni ennek a bejegyzésnek, de rájöttem hogy nem megfelelő. Ahogy az utazás előkészületeit terveztem rájöttem, hogy szinte semmit nem tudok a városról - azontúl, hogy egy amerikai nagyváros és a teadélutánok eléggé mozgalmasak és néha kicsit fojtogató a légkör. De ahogy megérkeztünk a város hangulata teljesen levett a lábamról. Ahhoz képest, hogy egy metropolis, nagyon sokban hasonlít egy európai városra. Az épületek elég változatosak, a felhőkarcolók mellett a tradicionális angol és az amerikai építészeti formákat is megtalálhatjuk.

    Vasárnap indultunk neki, mert gyönyörű napos időt jósoltak - ami hál istennek be is jött végre. Alig három óra alatt eljutottunk Newton-ba, ami Boston elővárosának mondható. A Riverside állomásnál letettük az autót - parkolás 5.75 dollár egy napra - és felszálltunk a metróra. Az egynapos metrójegy - amely érvényes buszokra is a városban 9 dollár volt. A metró térkép és az elrendezése, sokkal egyszerűbben áttekinthető, mint New York-é. (Inbound - Outbound, azaz befelé, vagy kifelé halad a városból - logikus.) A subway megtévesztő elnevezés kissé, mert ezek a vonatok nagyrészt a föld felett haladnak. Csak a legbelebb belvárosban ereszkednek a föld alá.
    Mit mondhatnék... Két amerikai metropolist láttam eddig... nos ha választanom kell, egyértelműen Boston a favorit. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. Sokkal emberközelibbnek éreztem. Utunk első állomása a Goverment center volt. - ne tévesszen meg senkit, nem érdekel jobban a politika mint eddig, de stratégiailag ez volt a legjobb kiinduló pont a nézelődéshez.

A régi városháza... ha már politika...

    Már alapvetően a megérkezésünk is pozitív hangulatban telt. A vonatról megnézhetted a külvárost - elismerem, van néhány lerobbant épület - nekem nagyon tetszett a látvány. Rengeteg park, víztározó.... s kínaiak. Meglepően sokan vannak. Láttunk másnaposan - vagy inkább aznaposan - talán hazafelé tartó ír-amerikai fiatalat. :-) Időseket, fiatalokat.... s beszélgettek. Nem tudom megmagyarázni, de New York-ban érezhető volt egy fajta feszültség a levegőben. Itt nem éreztem ilyesmit.

   Betértünk egy Starbucks-ba - mert Anthonio nagyon szükségét érezte. A csapos srác úgy köszöntött minket, mintha mindennap tőle vennénk a reggeli kávét. A szemedbe nézett, vidáman mosolygott, nem sietett.... egész más volt mint  New York.

Találhatsz ilyen hangulatos sikátorokat.....

S persze megvan a nagyvárosi hangulat is....

Ahogy már említettem a kínaik mindenhol ott vannak..... egész mozgalmas városrész egyébként.

Próbáltam diszkréten elcsípni őket - olyan is lett a kép. De talán ez megmutat valamit a város békés hangulatából....

Nekem nagyon bejött, ahogy az építészeti stílusok váltogatják egymást. A régi és az új egysége.... hm..

Old State House - a városi park egyik sarkában bújkált....

S a legjobb fejek......

Próbáltam vissza adni a park hangulatát....

De nem könnyű.... nagy élet volt, sok fiatal.... amin meglepődtem a hajléktalanok száma...sokan voltak. Nemakarok ismét New Yorkkal példálózni..... de egész más volt a kisugárzásuk.  Zenészek ültek a padokon és a hegedűtől - a bassz gitárig mindent láthattam - nagyon jól nyomta az öreg. S még arra is figyeltek, hogy elegendő távolságra üljenek egymástól, hogy ne zavarják a másik előadását.

Itt is divat a mókusetetés

A fénykép nem igazán adja vissza a méreteket, de elég sok idős fa volt a parkban. Nagyon jó érzés megtelepedni a tövében....bár nem sok idő jutott rá. Ha tovább maradunk, talán a mókusok is meglátogattak volna...

Ismét bánkódhattam kicsit az időzítés miatt. Nincs tó, csak a helye..... de a nagyobbik baj az volt, hogy ilyenkor a bálna néző hajókat sem indítják el, amire nagyon fájt a fogam. No ezért még visszajönnék egyszer ide.... 

Még kedvenc utcát is választottam....

Nagyon tetszett ez a környék..... rengetegen kocognak, sétálnak....

S rengeteg a fiatal.... annyira érződik a sok egyetem, ami itt van....egy öreg város, fiatal lélekkel. Hm, most írtam le, azt hiszem mit imádtam benne a legjobban. 

Vajon hány filmben láttam ehhez hasonló épületet.... vagy ezt?!

Prudential Center - Skywalk Observatory az 50. emeleten. Nos,  ez egy kicsit csalódás volt... egyetlen dolog miatt. Zárt.. Csak és kizárólag az üvegen keresztül tudsz fényképezni.... de a kilátás .... 

A kilátás.

Valamennyire látszódik a Common Park és Public Garden.... 

Ott a kedvenc utcám, a második viszintes, fás, sétányos..... nagyon szép. :-)

Változik a városkép....

Fine Art Museum....

Nagyon tetszett ez a szobor.... a füstről meg annyit, hogy nem mi voltunk....  De sajnos azt is láttuk hogy néz ki a tűzoltó autó Bostonban. 

Egy régi autó múzeumot keresve feltévedtünk a helyi Rózsadombra. ( Jótanács, ne felejtsd le a cím mellől az irányítószámot és nem kell rögtönöznöd...) Gyönyörű időben sétáltunk kb 6km-et és megimertük a város egy másik arcát is.

Nem igazán adja vissza a kép, de a kerítés túloldaláról és eléggé korlátozott szögból sikerült a képet megcsinálni.... Egy hatalmas erdő közepén, egy kis tó partján, Boston kertvárosában, egy elég nagy ház..... El is tünődtünk, nekünk vajon mit kéne tenni, hogy ilyen helyen élhessünk...

A hosszú séta utolsó fényképe egy eldugott kápolna természet közepén......

     Ezt a kirándulást most igazán élveztem. A délután második felében rájöttem arra, hogy szinte semmit nem láttam a városból. Annyi minden lenne még, a Harvard, a M.I.T, a régi schooner hadihajó a kikötőben, a bálna nézés hajóról, a Fennway park - nem érdekel annyira a sport, de az ott lenni, a sok szurkoló között.... A múzeum amit nem találtunk meg - Amerika legrégebbi autó gyűjteménye... s még rengeteg dolog lenne.
    Írásközben jöttem rá, hogy a város fiatalsága és öregsége az amit igazán kedveltem Bostonban. S valamit még hozzá kell tennem, a teljesség kedvéért. A nők. Igen, a nők. Itt mások voltak, mint azokon a helyeken ahol eddig megfordultam. Sokkal vonzóbbak és nem csak a külsejükre gondolok amikor ezt írom. Nőies kisugárzásuk volt. 

   Ebben a városban ha ránézel egy csinos nőre, az pontosan tudja hogy miért nézed. Visszamosolyog, s mind a tartása, mind a járása sugárzóbb lesz. Ez lehet hogy odahaza természetes, de itt.... kezdtem azt hinni, hogy valami teljesen másképpen működik. New York - lesütött tekintetek jobbára és teljesen más kisugárzás. Ez New York államnak azt a részét is jellemzi, ahol éppen tartózkodunk. Mintha sokkal zárkózottabbak lennének az emberek. Bevallom nem értem a jelenséget. De nagyon jól esett a változatosság. :-) El is gondolkodtam egy I love Boston feliratú polón. 

USA - V. bejegyzés

   Már egy ideje terveztem megírni ezt a beszámolót. Adni egyfajta körképet arról a helyről, ahol vagyok. Clifton Park, New York állam északi részén. Egy kisváros, a legközelebbi nagyobb városok, Albany, Saratoga, Schenectady - egy barátom viccesen azt mondta, olyan a neve, mint egy mechanikus zörej. Amikor nem készültem hosszabb utazásra, akkor igyekeztem szétnézni a környéken. A környéket persze nem kell szó szerint érteni, mert itt a távolságok egészen mást jelentenek. Nagyobb a tér és abszolút igaz amit mondanak, hogy Amerikában autó nélkül nem sokra mész. Nem  szeretném hosszúra nyújtani a bevezetőt, inkább azt írnám le, ami a képek kapcsán eszembe jut. .

    A célom az volt, hogy meglátogassam a környező nemzeti parkokat és az elszórtan található kis tavakat. Ahogy már írtam, egy korábbi bejegyzésben valami megfoghatatlan dolog vonzott hozzájuk. Két nehézségbe ütköztem azonban. Az egyik az időjárás volt, a másik pedig a magántulajdon. 

    A helyzet az, hogy a csodás nemzeti parkok vastag hó alatt aludták téli álmukat. Több alkalommal nekifutottam, de csak lezárt parkolókat és térdig érő havat találtam. Sajnos ilyen túrára nem készültem fel, pedig András barátom csodálatos helyeket javasolt. A tavak környéke pedig nagyrészt magántulajdon volt, így csak korlátozottan volt megközelíthető. Persze, ha elég elszánt az ember......

Lake George - Az első kirándulásom helyszíne. Az indián háborúk - amelyekbe Az utolsó mohikán című filmben tekinthettünk bele - ezen a vidéken zajlottak. A William Henry erőd, a Fort Edward - mind, mind létező helyek. S ez egy különösen gyönörű vidék. Kicsit sajnálom, hogy nem szebb időben jártam erre. 

Azért is sajnáltam kicsit, mert szép időben hajókirándulást lehet tenni a tavon. Most is lehetne, csak előbb fel kell törni a jeget a hajó elől.

A kép ugyan ott készült, csak pár héttel később. Egy nemzeti parkos sétát terveztem, de azt hiszem látszik, hogy a hó kissé keresztül húzta a számításaimat. Egyébként ez is magánterület volt. Faházakat lehet bérelni a tó közelében, ilyen gyönyörű környezetben. Nem szóltak rám befelé menet, hát körülnéztem kicsit.....

Nyáron itt süttetné a hasát az ember, kenuzna, s ha megmelegszik akkor csak úszna egyet a kék vízben...Mert tényleg kék volt ám....

S hogy még fokozzam.... a fákon mókusok kergetőznek és lejönnek a földre, végigszaladnak a kerítésen... hihetetlenül békés hely.... Persze ha kifizetted a bérleti díjat. Kifelé jövet megállt mellettem egy akkora pick-up, hogy fél percig néztem fölfelé mire megláttam a sofőrt - oké, ez költői túlzás volt. Egy ilyen látvány után, csak mosolyogva mondtam neki, hogy csak csináltam pár képet.... elfogadta, ha nem is boldogan. De hát a ma érdeklődője, a holnap ügyfele...

Ez a távoli behavazott táj, a Great Sacandaga Lake. Hihetetlenül hívott magához ez a tó - lásd egy korábbi bejegyzésben - de szinte lehetetlen volt a partjára jutni. Még a kikötők is magán kézben vannak, s itt valahogy elszállt a bátorságom.....

Nem adtam fel. Ilyen gyönyörű utakon autóztam, míg kerestem a lehetőséget ahol a víz közelébe mehetek. 

S megtaláltam.....

Persze ez is magánterület volt. Bevallom, itt nem volt jó érzés tilosban járni. De a tó gyönyörű, még így hóval borítva is. Ahogy a partján állhattam szép lassan megnyugodtam. Mint aki hazaérkezett.... - érdekes érzés volt.

Ezt a tüneményt a haza úton láttam meg......

Annyira elütött a környező házak egyformaságától és olyan békésség áradt belőle. Muszáj volt lefotózni. 

Sok időmbe telt, míg találtam egy parkot a "környéken", ahol sétálni és üldögélni lehet. Ilyen volt  példul a Schenectady central park. Nagyon hiányzott a természet....

Az üldögélésből nem lett semmi, mert szörnyen hideg volt, a napfény ellenére is. De gyönyörű ez a kis park.

Az ott jobbra egy rózsakert.... képzeljétek el májusban....

Vasárnap annyira békés volt. Hosszasan sétálgattam.....

Annyira könnyű volt elképzelni, ahogy leüll az ember a virágok közé.....

    Most egy kicsit más vizekre - illetve a levegőbe - evezzünk. Gaudeloupe óta, megszerettem a repülést. Így kapva-kaptam a lehetőségen, amikor láttam hogy egy repülőgép múzeum van a környéken. Egy kicsit kettős érzés volt a gépek között sétálgatni. Először is maga a repülés élménye, másodszor az a technikai összetettség amely lehetővé tette, hogy az első gépek a levegőbe emelkedjenek..... Ugyanakkor, pontosan tudom, hogy egy repülőút mennyire szennyezi a levegőt, hogy a harci gépek milyen szörnyű pusztításra képesek. Igyekeztem félretenni ez utóbbi két ismeretet és tátott szájjal csodálni azt amit látok.

Amelia Earhart és az ő Lockheed Vega monoplan-ja. Amikor átrepülte az Atlanti óceánt, akkor valószínűleg még megvoltak a szárnyai. 

De a viccet félre, emelem kalapomat a repülés úttörői előtt, akik ehhez hasonló gépekkel emelkedtek a magasba...

Amelia például nekiindult, hogy körberepülje a földet - sajnos eltűnt útközben a navigátorával együtt.

Így nézhetett ki gépének utastere....Hát nem business class... bár nekem tetszett.

Azért szédületes, hogy ehhez hasonló szerkezetekkel próbáltak a magasba emelkedni az emberek. Micsoda szenvedély hajthatta őket, hogy megvalósítsanak egy álmot.... 

Fából készült légcsavarok. Megdöbbentő... Van fogalmatok milyen fordulatszámmal pörüg egy ilyen, milyen erők hatnak rá, milyen rezgés.... 

Mégis képes egy ehhez hasonló gépet a levegőbe emelni....

El tudjátok képzelni, milyen lehet a levegőben.....

   Most a modern harci gépek részleg következik. Láttam egy Japán anyahajó modelljét amely részt vett Pearl Harbour bombázásában - Akagi - egy nagyobb szoba méretben. Képtelen voltam értékelhető módon lefotózni, de tény hogy technikai szempontból lélegzetelállító volt. Az 1940-es években, ilyen méretű műszaki elképzelést megálmodni, megvalósítani..... s mindezt a pusztítás szolgálatában. A repülőgépek és pilóták, rengeteg nagyszerű dologban vettek részt. Az expedíciók aktív résztvevői voltak, fontos szerepeket játszottak mentésekben.... de tagadhatatlan, hogy a legnagyobb szerepet a harcászatban és szállításban kapták ezek a repülők.

Intruder - egy amerikai harcirepülős filmben láttam ilyet. A valóságban rohadt nagy......

Egészen eltörpül mellette ez a kis Mig-17-es

Nem szeretnék egy ilyet működés közben látni. Egyik oldaláról sem. 

F-14-es A vasmadarak-at és Top Gun-t jutatta eszembe....

      Tudjátok, míg a gépek között jártam, mozifilmek jutottak eszembe. De a film és való élet között a legszembeötlőbb különbség a méretekben volt. A tévében, moziban valahogy kisebbnek tűntek ezek a vasak. A legtöbbje azonban hatalmas volt. Azon törtem a fejem, milyen iszonyat erő kell,  hogy a magasba emelje és milyen félelmetes pusztításra képesek. Egyszerre tiszteletre méltó és ijesztő az emberi elme hatékonysága és céltudatossága.

Remélem legközelebb egy csodás bostoni városnézés képeit tehetem majd föl. Addig is élvezzétek a tavaszt helyettem is.